Vasárnap iktatták be a Küküllői református egyházmegye új esperesét és tanácsát. A választott vezetők hat évig állnak majd az egyházmegye élén.
2012. október 30., 17:182012. október 30., 17:18
2013. augusztus 03., 09:212013. augusztus 03., 09:21
A Küküllői Református Egyházmegye szeptember 6-án Gyulakután tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen megválasztotta az egyházmegye vezetőségét, tiszt- és tisztségviselőit: ezek megbizatása október 1-jétől 2018. szeptember 30-ig tart. Tekintettel arra, hogy Bíró István segesvári lelkészt választotta esperesévé az egyházmegye, az újonnan megválasztott elöljáró és egyházmegyei tanács beiktatására Segesváron került sor október 28-án.
A beiktatás istentisztelettel kezdődött amelyen nt. Csalóka Zoltán leköszönő esperes hirdette az Igét Pál apostol római levele alapján, és ennek szavával figyelmeztette a vezetőket, tisztviselőket, hogy ,,józanul bölcselkedjünk, amint Isten adta kinek-kinek a hit mértékét”, mert ,,mindannyiunknak külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint”, és mindezt kamatoztatni kell az egyházmegye gyülekezeteinek az életében Isten nevének dicsőítésére.
Az áldás után Koncz László Ferenc, az egyházmegye főjegyzője (esperes-helyettese) felolvasta a megválasztottak neveit és tisztségeit, akik az egyházi rend szerint az úrasztala köré sereglettek fogadalomtételre. Először Bíró István esperes tette le az esküt nt. Csalóka Zoltán volt esperes előtt, majd a már beiktatott esperes vezetésével tett esküt Isten és a gyülekezet színe előtt az egyházmegye vezető testülete.
Fogadalomtétel után úrvacsora-vételre került sor, amelyen ágendai szolgálatot végzett Koncz László Ferenc főjegyző, kiemelve, hogy református egyháznak két kincse van: az Ige és a sákrámentum, a hallható és látható Ige. Mi ezzel szolgálunk és szeretnénk az élő Igére, a Krisztus mutatni, aki ,,elveszi a világ bűneit”.
Úrvacsoravétel után az új esperes köszöntötte a gyülekezetet, kérve, hogy imádkozzon a szolgálattevőkért, mert az ima ereje, a bizalom és a szeretet légköre szükséges a szolgálathoz. A buzdítást Pál apostol dicsőítő fohászával zárta: ,,Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak légyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön-örökké”. A szolgálatra és hűségre indító áldott és felemelő alkalom a 90. zsoltár eléneklésével zárult.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!