Az önellátás közösségi út is

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Az önszerveződő közösségek szerepe a Kárpát-medencében: a részvételi demokráciától az önellátásig címmel tartottak tanácskozást szombaton délután a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban.

Vass Gyopár

2014. december 08., 12:492014. december 08., 12:49

A találkozón magyarországi meghívottak számunkra olyan új fogalmakat is használtak rövid felvezetéseik során, mint szeretetfalva, szeretetváros. Felszólalásaik során számos példa igazolta: az önellátás egy megvalósítható életforma. Az est során az is kiderült: egy négytagú család élelmezéséhez elegendő ezer négyzetméter termőföld.

A tanácskozást a Keresztelő Szent János Plébánia segédlelkésze, Hajlák Attila nyitotta meg, aki elmondta: amikor egy hipermarketben vásárolunk, tulajdonképpen eladjuk a földjeinket, pedig az Úristen ezek megmunkálását bízta ránk, ezért nem hagyhatjuk parlagon őket. 

Varga Csaba, az 1991-ben alakult Stratégiakutató Intézet vezetője felvezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a Kárpát-medence jövője nincs elveszve, az utóbbi években komoly lelki-szellemi fejlődésnek vagyunk tanúi. Ebben óriási szerepet játszanak a lokális, alulról szerveződő közösségek, melyeket saját elképzeléseik, hite és szeretete vezet, ez a több tíz, száz kezdeményezés pedig egyszer csak elkezd összeérni és behálózza a térséget. Az előadások során az a gondolat is hangsúlyos szerepet kapott, hogy az önellátás, az önszerveződés egyéni, de közösségi út is.

A tanácskozás után a rendezvény szervezőjével, Brendus Ede Zsolt állattenyésztő mérnökkel, az Önellátó Marosszék nevű kezdeményezés egyik elindítójával, a tanácskozás szervezőjével beszélgettünk. „Az Önellátó Marosszék nevű program életmód- és kiútkeresés egy olyan világban, amelyben nem tudjuk, hogy mit kezdjünk a hagyományainkkal, amelyben úgy tűnik, a profit megkerülhetetlen fogalom. Abban hiszünk, hogy az alulról történő szerveződés kis közösségeken, baráti kapcsolatokon keresztül valósulhat meg. Hisszük, hogy a családi gazdaságoknak nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van. Ezek a családi gazdaságok ha az egykori hangyaszövetkezetek mintájára társulnak, akkor a régi típusú önszerveződések új formát öltenek, nevezzük ezt akár klaszternek, termelői csoportosulásnak vagy marketing szövetkezésnek”.

Brendus Ede Zsolt azt is elmondta, mindezt nem politikai, legfeljebb fejlesztéspolitikai kérdésként kezelik, amelynek semmi köze az elkülönüléshez, mert egy olyan térségben élünk, ahol évszázadokon keresztül nemzetiségek éltek-élnek együtt békében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés