
Adventi vásárra és az idősek köszöntésére került sor vasárnap Nyárádgálfalván.
2014. november 24., 17:512014. november 24., 17:51
2014. november 24., 17:512014. november 24., 17:51
Az Idősek vasárnapját idén későbbre halasztották és adventi vásárral kötötték össze, így csak a hétvégére hívták egybe a falu időseit – tudtuk meg Gáspár Ildikó szervezőtől, a Szentiváni Mihály Általános Iskola igazgatójától. A műsorban bemutatták azt a környezetvédelmi előadást, amelyet a nyárádszeredai Bocskai Dalkör, Földed és szíved egy és ugyanegy címmel a nyáron állított össze a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen. A dalkar tagjai a Lepsénynél még megvolt című vígjátékot is előadták, ezután az iskola óvodásai és tanulói versekkel, jelenetekkel, énekekkel, a 8. osztályosok pedig szüreti tánccal kedveskedtek az időseknek. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult, ahol a Tóth pékség finom kalácsai mellé Karácsony Csilla tortát is készített, hogy mindenkinek jusson falnivaló. A falu legidősebb házaspárját, a Borojka családot, valamint a legidősebb lakost, a 88 esztendős Borbély Annát karácsonyi asztaldísszel és egy emlékplakettel ajándékozták meg, amelyen a Szeressétek az öregeket című vers olvasható.
A műsorral a környezetre is szerették volna felhívni mindenki figyelmét, de az idősekre is, hogy meg kell őket becsülni, vigyázni kell rájuk, amíg közöttünk vannak, és tapasztalatukkal, tanácsaikkal segíteni tudnak nekünk – mondta el köszöntő beszédében Gáspár Ildikó, akitől megtudtuk: adventi vásárt első ízben szerveztek az iskolások, óvodások, akik egy délutáni műhely keretében adventi koszorúkat, asztaldíszeket, gyertyatartókat készítettek. Minden gyermek szívesen kivette a részét az alkotásból, lelkesen dolgozott, mindenkit megmozgatott a kezdeményezés – nyugtázta elégedetten az igazgatónő, aki ezúttal is köszönetet mondott mindenkinek a hozzáállásért, adományokért.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!