Az életképes városért dolgoznak

Új köntösben mutatkozott be tavaly májusban az egykori marosvásárhelyi Népi Egyetem. Az önkormányzat égisze alatt működő intézmény felvette a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem nevet, vezetője pedig nagy horderejű projektekben gondolkodik. Csegzi Sándor igazgatóval az idei tervekről beszélgettünk.

Vass Gyopár

2014. február 10., 21:112014. február 10., 21:11

2014. február 10., 21:332014. február 10., 21:33

Az intézmény fő feladatának tekinti a művészeti és a tudományos élet katalizálását, továbbá bátorítja az összefogást a tudományos intézetek és rendezvények szintjén, mert ahhoz, hogy Marosvásárhely életképes maradjon, egységes képet kell mutatnia kifelé, vélekedik Csegzi Sándor. „Azt gondolom, hogy az egyetemista életet – mind tudományos szinten, mind ifjúsági intézmények szintjén – jobban be kell ékelni a város életébe. Ezen a vonalon próbálunk meg tudományos konferenciákat, workshopokat, kiállításokat szervezni úgy, hogy adott szakterületeken minden intézmény megmutathassa értékeit” – magyarázta a polgármester tanácsadója.

Cél: a csillagos ég

Az intézmény igazgatójától megtudtuk, idén egy ballont szeretnének feljuttatni a sztratoszférába. Hozzátette, ez világszinten nem jelent szenzációt, de Romániában a második ilyen jellegű kísérlettel ők próbálkoznának, amelyet a város műszaki egyetemeivel és magyarországi partnerintézményekkel közösen valósítanának meg. Csegzi úgy véli, ebből a projektből olyan témák fejlődhetnek ki, amelyek tudományos kihívást jelenthetnek a város tudományos életében. Ezen kívül augusztusban terveznek egy műhelymunkát, amelynek témája a legújabb technológiák és a gondolkodásmód alkalmazása a műépítészetben. Az intézmény tagja annak a zöldenergia-klaszternek, amely a megújuló energiák alkalmazását és a vele való gazdálkodást próbálja a köz számára elérhetővé tenni, és egyik feladatának a fogyasztók tudatosítását tekinti.

Új tervek a városnapokra

Csegzi Sándor szerint a városban erősek a művészeti megnyilvánulások, különösen a képzőművészet és a zene területén, és ezek felszínen tartását is feladatául tűzte ki az intézmény. „Ezenkívül nagyszabású kulturális eseményre készülünk  a városnapok alkalmával, ezzel az a célunk, hogy kimozdítsuk a megszokott mederből ezt a rendezvényt. A városnapi események egy része új koncepcióban fog megjelenni, és azt hiszem, hogy ezt kedvezően fogadják majd a marosvásárhelyiek” – mondta Csegzi, aki a részletekről csak a hónap végén szeretné tájékoztatni a közönséget.

Az intézmény elsősorban tanfolyamokból tartja fenn magát, de az önkormányzat is besegít a költségek térítésébe – tudtuk meg az igazgatótól. Olyan szakmák betanítását vállalják fel, amelyekben köztudottan munkaerőhiány van, például a klasszikus, illetve a számvezérelt fémforgácsolás vagy a tájépítészet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés