
Fotó: Antal Erika
A Szoptatás Világhete 2015-ös témája a munka és szoptatás összeegyeztetése. Az augusztus 1–7. között zajló szoptatás hetébe az idén is bekapcsolódik a Vásárhelyi Édesanyák Egyesülete, a VÉDEM, amely hétfő este sétát szervezett az anyatejes táplálás népszerűsítése érdekében, azt követően pedig szakember bevonásával egy beszélgetést ugyanabban a témában.
2015. augusztus 04., 18:142015. augusztus 04., 18:14
Szoptatás és munka, együtt is működhet! jelmondattal szervezett találkozót, sétát és kerekasztal-beszélgetést hétfő este a VÉDEM egyesület Marosvásárhelyen. Olyan kérdések merültek fel például, hogy miként oldható meg az, hogy az édesanya munkába járjon, de a gyereke szoptatását se hagyja abba. Segítség nélkül megoldható-e ez? Kire számíthat, illetve kihez fordulhat az anyuka, aki nem szeretné abbahagyni kicsinye anyatejes táplálását? Mire kell figyelni ilyen esetekben? Melyek azok a munkahelyek, ahol lehetőség van ennek a megoldására? A kérdésekre Lorenzovici Anna háziorvos, kétgyerekes és harmadik gyerekével várandós édesanya válaszolt, illetve megosztották tapasztalatukat a résztvevőkkel Gothárd Klára és Bota Anna dolgozó és szoptató édesanyák is.
Az édesanyák között volt, aki a gyerekét öt hónapos koráig szoptatta, és akkor állt újra munkába, más két éves gyerek mellől ment vissza a munkahelyére, voltak, akik segítséggel ugyan, de sikeresen össze tudták egyeztetni a kettőt. A gyerektől is függ, hogy sikerül-e az édesanyának a szoptatás mellett dolgoznia, előfordulhat ugyanis, hogy a kicsi nem hajlandó cumiból elfogyasztani az anyatejet.
Érzékeny téma is szóba került: pótolható-e az anyatej és mivel? Lehet-e, ajánlott-e a kisgyereket tehéntejjel táplálni? Lorenzovici doktornő arról beszélt, hogy a tudomány mai állása szerint jobb, ha minél később vezetjük be a tehéntejet a kisgyermek étrendjébe. Felmerültek a gyereknevelési szabadsággal kapcsolatos kérdések is. Az az édesanya, aki ragaszkodik, hogy gyerekét anyatejjel táplálja, ha úgy érzi, hogy akadályba ütközik, kérjen segítséget, hangzott el. Már a szülészeten, a kórházban is bizalommal fordulhat a szakápolókhoz, orvosokhoz, ha járatlan, vagy bizonytalan, nincs tisztában azzal, mit kell tennie.
A Szoptatás Világhetét 1992 óta minden évben, napjainkban már a világ 120 országában megtartják. Az idei célok között szerepel, hogy minden ágazatot többdimenziós támogatásra buzdítsanak, hogy a nők mindenütt megfelelő időtartamban és körülmények között, biztonságban szoptathassanak. Ugyanakkor azt szeretnék előmozdítani, hogy a munkahelyek család/szülő/bababaráttá váljanak, és a munkaadók aktívan támogassák és lehetővé tegyék, hogy alkalmazottaik folytassák gyermekeik szoptatását.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!