Fotó: Fancsali Attila
Miután a napokban emberi ürüléket kellett kihalászniuk a marosvásárhelyi Víkendtelep egyik medencéjéből, a szabadidőközpont vezetősége úgy döntött, hogy megfigyelőkamerákat szerelnek fel a létesítményben.
2015. augusztus 05., 17:382015. augusztus 05., 17:38
A napokban egy kisfilm jelent meg az interneten, amelyben az látható, hogy a marosvásárhelyi Víkendtelep egyik medencéjéből emberi ürüléket emelnek ki egy háló segítségével. Dorin Florea polgármester az esetre reagálva kijelentette: biztosan tudja, hogy nem a fürdőzők, hanem egy rosszakaró tette a medencébe a „végterméket”, de azt még nem tudták kideríteni, hogy hogyan és mikor.
A polgármester azt állítja, hogy az állítólagos tettes testvére másnap jelentkezett a hivatalnál, és egy rendkívül vonzó ajánlatot nyújtott be ökóvécék bérlésére. „Nem hiszem, hogy ez véletlen egybeesés lett volna, mindazonáltal az ügyvédem azt tanácsolta, hogy még ne hozzam nyilvánosságra az érintett személyek nevét. Azért, hogy megfékezzük az ilyen eseteket, megfigyelő kamerákat szerelünk fel, amelyek segítségével a medencében levők viselkedését tartjuk szem előtt. Hangsúlyozom, hogy nem az érdekel minket, hogy ki kivel fürdik és hogy tud úszni, hanem szeretnénk elkerülni a hasonló kellemetlen helyzeteket” – mondta a városvezető, aki arról is beszámolt, hogy hat helyen van mellékhelyiség a víkenden, s azokat rendszeresen használják a fürdőzők.
A megfigyelőrendszer működéséről plakátok fogják tájékoztatni a strandolókat.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
szóljon hozzá!