Átadni a mesekincset, a szép magyar beszédet

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Koronkán több mint kéttucat, Makfalván közel ötven gyerek ült a mesélő székbe: megyeszerte megtartották a második osztályosok Nagyapó mesefája mesemondó versenye körzeti szakaszait.

Gligor Róbert László

2016. február 02., 12:522016. február 02., 12:52

Koronkára huszonhat gyerek érkezett a helyiek mellett Backamadarasról, Ákosfalváról, Göcsről, Cserefalváról, Kendről, Balavásárról, Jeddről és Marosvásárhelyről a Tudor Vladimirescu, a Romulus Guga és a George Coșbuc Általános Iskolából, akik szebbnél szebb történeteket adták elő. A mesélőket a Kárp György színművész, Kántor Emese tanárnő, Gáspár Ildikó, László Enikő, Keresztesi Mária tanítónők alkotta zsűri értékelte.

A zsűri döntése értelmében Fúrós Sarolta, Papp Dániel, Gál Alexandra Bernadett dicséretben részesült, a harmadik helyezett az ákosfalvi Nagy Szabolcs Botond (tanítónő Máthé Delinke), a második a Romulus Guga iskola tanulója, Székely Katalin Virág (tanítónő Jakab Emőke) lett, a legjobbnak pedig a backamadarasi Fejér Johanna bizonyult. Fejér Gyöngyi, a kislány édesanyja elárulta, hogy november óta naponta 10-15 percet gyakoroltak. Az eredmény hallatán a kis Johanna sírva fakadt, nem számított ilyen sikerre.

Dósa Ibolya igazgatónő elmondta: a felkérés a tanfelügyelőség részéről érkezett, és ők szívesen vállalták a szervezést. Nagyon hasznosnak tartják ezeket a rendezvényeket, mert megalapozódik a mesemondás, a szép magyar beszéd továbbvitele.

A szovátai körzet mesemondó-versenyét Makfalván tartották meg. A megmérettetésre 47 gyerek érkezett Miházától Szovátáig és Kelementelkéig – tudtuk meg Kertész Ildikó szervező tanítónőtől. Nyolc gyermek részesült dicséretben, a harmadik helyezett a sóváradi Sztojka Éva (tanítónő Szász Teréz), a második az erdőszentgyörgyi Szilágyi Áron (tanítónő Ambrus Emese) és a kibédi Fazakas Kincső Piroska (tanítónő Fülip Csilla) lett, a legjobbaknak pedig az erdőszentgyörgyi Tófalvi Csenge (tanítónő Kovrig Ildikó) és Andries Julianna (tanítónő Ambrus Emese) bizonyultak.

A körzeti megmérettetés legjobbjai március 12-én Erdőszentgyörgyön vesznek részt a megyei döntőn.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés