
„Förtelmes szag, levegőtlenség” fogadta mindazokat kedden, akik az Azomureș vegyipari kombináttal szemközti kereskedelmi központot keresték fel.
2015. november 03., 18:152015. november 03., 18:15
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Portik Vilmos Facebook-bejegyzésében fotókkal is illusztrálta a helyzetet. Épp aznap, amikor az Azomureș sajtóosztálya egy közleményben azt tudatta a világgal, hogy a kombinátban üzembe helyeztek egy olyan berendezést, amelynek számottevően csökkentenie kellene a létesítmény által okozott szennyezést.
A közlemény szerint az egyik műtrágya-szemcséző berendezésnél egy olyan szűrőt szereltek fel, amely felfogja és átmossa a kibocsátott gázokat, aminek köszönhetően meg tudnak felelni a szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásoknak. A kanadai Lavalin társaság tervein alapuló berendezést öt hónap alatt szerelték fel több romániai cég közreműködésében: Comoserv, Moldocolor, Actemium és Emerson. A beruházás értéke hozzávetőlegesen 4 millió euró.
A közlemény szerint egy másik, 4,5 millió eurós beruházás még folyamatban van a kombinátnál: egy hasonló szűrőberendezést szerelnek fel a második szemcsézőnél is. Ezt a beruházást a sajtóosztály szerint mintegy 90 százalékban vitelezték ki. A szűrőberendezések üzembe helyezésével párhuzamosan a befejezés stádiumában van a többi, az uniós hatóságok által megszabott megfelelési tervben előírt beruházás is, állítják a közleményben.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!