
Fotó: Boda L. Gergely
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNK) helyi és magyarországi képviselői mutatkoztak be csütörtökön azon a marosvásárhelyi konferencián, melyet Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) Maros megyei szervezete rendezett.
2016. március 10., 16:532016. március 10., 16:53
Csík László, az MNK akvizíciós tanácsadója ismertette, a kereskedőházat a magyar állam, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hozta létre Magyarország külkereskedelmi stratégiájának megvalósítójaként. Feladata, hogy új piacokat és új üzleti lehetőségeket keressen a magyar termékek és szolgáltatások számára. Felkutatja és tömöríti azokat a vállalkozásokat, amelyek a nemzetközi piacokon is versenyképesek lehetnek, továbbá felméri a piaci igényeket, megszervezi a szakmai kiállításokon való részvételt, feltárja az exportlehetőségeket stb.
Az MNK jelen van Ázsiában, a Közel-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában, Oroszországban, illetve Európa balkáni és közép térségeiben. Arra a kérdésre, hogy az erdélyi gazdatársadalmat tudja-e sajátos tevékenységével támogatni az MNK, Csík László és a marosvásárhelyi regionális képviselet irodavezetője, Lázár Balázs elmondták, hogy idén március 1-jétől az MNK közhasznú társaságként működik, s jelenleg keresik a lehetőségeket, hogy a tevékenységbe bevonják a határon túli élelmiszer-feldolgozókat, termelőket is. Egyelőre még a lehetőségek keresése folyik, a cél az, hogy az erdélyi gazdák úgy működjenek, mintha az anyaországban tevékenykednének. A tervek szerint olyan pályázati kiírások is lesznek, melyeket a magyar állam költségvetéséből finanszíroznak.
Csomós Attila, az RMGE Maros megyei szervezetének elnöke szintén bemutatta a szervezetet, utalva arra, hogy a 32 hozzájuk tartozó gazdakör ezernél jóval több tagja nagy reményekkel tekint az MNK-val való együttműködés elé.
A hallgatóság köréből is felszólaltak, kérdéseket intéztek az előadókhoz. Nemes József, a hármasfalui gazdakör elnöke saját példájával illusztrálta az itt adódó nehézségeket. Ő több mint 50 hektáron gazdálkodik, és többek közt kölest, szóját, repcét termeszt, jó terméseredménnyel, viszont nehezen tudja értékesíteni. Emellett nehézséget jelent az erdélyi gazdatársadalom számára, hogy hiányzik a magyar nyelvű szakmai oktatás. Ezt csak tetézi a vadak által okozott kártétel, amit gyakorlatilag senki nem térít meg.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!