Állatkínzás Marosvásárhelyen: börtön is járhat érte – FRISSÍTVE

Nagy felháborodást keltett az a gépkocsivezető, aki Maros megyei rendszámtáblájú autójához egy pórázon levő kutyát kötött, így hajtott, nem kis sebességgel végig Marosvásárhelyen. Ügyében kivizsgálást indított az Állatrendőrség és a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség, s amennyiben vétkesnek találják, börtönbe is csukhatják. De nem ez az egyetlen panasz, amelyben vizsgálódnak az illetékesek, ugyanis a helyi rendőrséghez hetente négy-öt, állatokkal kapcsolatos feljelentés érkezik.

Simon Virág

2015. június 04., 13:302015. június 04., 13:30

2015. június 04., 17:242015. június 04., 17:24

A közösségi oldalon való közzétételt követő órákban több százan osztották meg, és még többen kommentálták annak a Maros megyei férfinak a tettét, aki június elsején autóhoz kötött kutyával közlekedett a közutakon. A videofelvételen jól látszik, hogy a kiszolgáltatott állat alig bírja tartani az iramot az elég nagy sebességgel haladó autóval. Arról nem beszélve, hogy a gépkocsik között haladva bármikor elüthette volna egy másik gépkocsi, illetve balesetet okozhatott volna. A kisfilmet készítő férfi úgy látta, hogy a gépkocsi hátsó ülésén egy kisiskolás korú kislány is ült, aki tehetetlenül nézte, mi történik a pórázra kötött állattal.

Kedden két feljelentést is iktattak az állat-egészségügyi hatóság keretében tevékenykedő állatrendőrségen, s a megyei rendőr-felügyelőség is vizsgálódni kezdett. Érdeklődésünkre az intézmény sajtószóvivője, Andreea Pop elmondta, kiderítik, hogy kinek a tulajdonában van a gépkocsi (rendszámtáblája jól látható a kisfilmen), majd azonosítják a sofőrt, s kivizsgálják az ügy körülményeit.

Az állat-egészségügyi igazgatóság vezetője, Vasile Liviu Oprea szerkesztőségünknek elmondta, hogy a rendőrséggel közösen megpróbálják kideríteni, kié az autóhoz kötött kutya, hol van most, s természetesen ki volt az, aki életét veszélyeztette. „Az érvényben levő 2004. évi 205-ös törvény értelmében állatkínzásáért 1000-3000 lej közötti pénzbírság róható ki, sőt, az ilyen jellegű tettek bűncselekményeknek minősülnek, és elkövetőjük három hónaptól egy évig tartó börtönbüntetéssel sújtható. A vizsgálat lezárultáig nem tudom megmondani, hogy ez esetben mi lesz a büntetés” – mondta  az igazgató, akitől megtudtuk, hogy az állatrendőrséghez elég gyakran érkeznek ilyen és ehhez hasonló, az állatok nem megfelelő tartásáról, kínzásáról szóló panaszok. Ezeket mind kivizsgálják, s amennyiben jogosnak bizonyulnak, büntetést rónak ki.

A helyi rendőrséghez naponta négy-öt állatokkal, általában tömbházban tartott kutyákkal kapcsolatos panasz érkezik. Valentin Bretfelean igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy ezek nagy részét olyan szomszédok írják, akiket zavar a hosszabb ideig bezárt, néha étel-ital nélkül hagyott állatok ugatása, nyüszítése. De nem ritka az sem, hogy az elhanyagolt, megvert állatok gazdáit jelentik fel. Emellett a panaszok egy része azokról a felelőtlen gazdákról szól, akik házi kedvenceiket nem pórázon sétáltatják, hanem szabadon leengedik a tömbházak elé, közé, s a felügyelet nélkül hagyott állatok beszaladnak, és néha bepiszkítanak a játszóterekre, parkokba. Az agresszív kutyáknak tartott fajtákra is szokott panasz érkezni, hiszen vannak olyan kisgyermekes vagy nyugdíjas személyek, akik félnek a szájkosár nélkül sétáltatott buldogtól, rottweilertől. A helyi rendőrség a közbiztonság és a csend megzavarása esetén bünteti az állattulajdonosokat. Valentin Bretfelean azt is elmondta, hogy nemrég a bíróság érvénytelenítette a marosvásárhelyi önkormányzat 2008-as számú határozatát, amelynek értelmében a tömbházban csakis a közvetlen szomszédok beleegyezésével lehet kutyát, macskát tartani. A rendőrség vezetője nem ért egyet a bírósági döntéssel, s lehetségesnek tartja, hogy a panaszok száma emiatt megnő majd.

FRISSÍTÉS

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Andreea Poptól úgy értesültünk, hogy megtalálták az autóval kutyát vonszoló személyt. A jármű egy marosszentgyörgyi hölgy nevére van bejegyezve. Röviden a történet: a család kislánya könnyebb balesetet szenvedett a városban, vele volt a család kutyája is. A férj kocsival ment a lány után, s miután azt beültette, már nem volt hely hátul a kutyának, az első ülésen pedig a KRESZ tiltja. A csomagtartóba nem tehette, mert túl meleg lett volna. Ekkor támadt az a szerencsétlen ötlete, hogy az autó után köti a kutyát, hogy őt is hazavigye.

A rendőrségi szóvivő szerint nem szándékos kínzásról volt szó, a férfi nem is hajtott túl gyorsan, így a kutyának nem történt baja, a kocsi után futtatás is csak mintegy egy kilométernyi szakaszon történt. A rendőrség az állatvédelmi törvény alapján bűnügyi vizsgálatot indított. Pénteken a megyei állat-egészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság egy állatorvosa vizsgálja meg a kutyát, hogy megállapítsa: érte-e károsodás. Ennek függvényében folytatják a vizsgálatot az ügyészségen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés