Fotó: Haáz Vince
Ezelőtt tíz évvel nagyon sokan állták körül Sütő András sírját a marosvásárhelyi református temetőben, ma viszont csak a nevét viselő és az emlékét ápoló baráti társaság jelent meg az évfordulón, hogy lerója tiszteletét az író emléke előtt.
2016. október 02., 15:322016. október 02., 15:32
Minden év szeptemberének utolsó napján az emlékezők kisebb-nagyobb csoportja szokott összegyűlni Sütő András sírjánál, az író halálának napján, felidézve alakját, irodalmi és közéleti tevékenységét.
Az idei megemlékezésen – bár ez kerek évforduló volt, ugyanis éppen tíz év hunyt el Sütő András – alig húszan vettek részt. A megjelentekkel Demeter József lelkipásztor, a Sütő András Baráti Társaság elnöke osztotta meg gondolatait, arról beszélt, hogy „tudjuk, ki volt Sütő András, és mit hagyott ránk, és azt is, hogy az eltelt tíz év alatt mi történt vele”.
Vagyis arra utalt, hogy többen is megpróbálják kétségbe vonni irodalmi tevékenységének értékeit, többször is nyilvánosságot kap olyan vélemény, miszerint Sütő műve lecsengett, idejétmúlt lett. Az egyik, legutóbb megjelent magyar irodalmi lexikonból a szerkesztők kihagyták a nevét, a baráti társaság elnöke azonban hiszi, hogy a munkájuk nem hiábavaló, megpróbálnak szembemenni az árral, ami próbálja Sütőt elsodorni.
Demeter József kifejezte az a meggyőződését is, miszerint, „amíg lesz magyar ember a földön, addig lesz Sütő Andrásnak is olvasója”. A lelkipásztor az égiek támaszát kérte, Isten segítségéért fohászkodott, majd Sütő András kedvenc zsoltárát, a 90., Tebenned bíztunk kezdetűt énekelte el a kis társaság.
A koszorúzást követően Demeter József közölte, hogy október 9-én, vasárnap Pusztakamaráson Sütő András szülői házánál is tartanak egy megemlékezést, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a ház felújítását követően rendbe tette a régi nyári konyhát, valamint az udvaron álló kút káváját is. Az emlékezők a helyi református templomban ünnepi istentiszteleten vesznek részt, majd a szülői háznál róják le tiszteletüket.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!