Albumban megjelent régi szovátai képeslapok

Nemrég jelent meg a Teleki Oktatási Központ támogatásával Szolláth Hunor szovátai helytörténész Üdvözlet Szovátáról! című sorozatának harmadik kötete.

Gligor Róbert László

2016. április 12., 13:122016. április 12., 13:12

Szolláth Hunor lassan négy éve foglalkozik a fürdővároshoz kapcsolódó fényképanyag és képes levelezőlapok gyűjtésével, elemzésével, feldolgozásával. Ebben a témában kiadott első kötete az első világháborúig terjedő időszakot, a második pedig a két világháború közötti periódust mutatta be. A nemrég megjelent harmadik kiadvány a második világháború idején – azaz 1940 és 1944 ősze között – megjelent képeslapokat vizsgálja, és mutatja be a nagyközönségnek.

Jelen kiadványában Szolláth arra törekedett, hogy a képanyagot a maga valóságában, színvilágában, megjelenésében mutassa be, ezért a közel harminc képeslap mellett kevés szöveg olvasható. Ezek segítségével a település környezetéről, a sós tavakról, középületekről, villákról próbál hiteles képet nyújtani a szerző. Azt mutatja be, hogyan köszön vissza a levelezőlapokon a fürdőtelepülés magyar jellege ebben az időszakban. Ezeket a lapokat a magyar nyelvterületről, de főleg a fővárosból érkező vendégek küldözgették előszeretettel kedveseiknek, barátaiknak, rokonaiknak. Ma már történelmi dokumentumnak számítanak, megmutatják, miként változott a fürdőkultúra Szovátán a visszarendezkedő magyar hatalom idején.

A harmadik kötet – az első kettőhöz hasonlóan – szovátai nyomdában jelent meg Siklódi Zsolt szerkesztésében.

„A képeslap gyűjtése nem egyszerű feladat, hiszen Szovátán ma hiába keresnénk helyi képeslapokat. Az itt feladott korabeli levelezőlapok a világ különböző pontjaira jutottak el, találhatni belőlük Új-Zélandon és Madagaszkáron is” – magyarázta a gyűjtő. Beszerzésük, megvásárlásuk több szálon történik: aukciós házak portáljain, magyarországi antikváriumokban és internetes apróhirdetéses oldalakon lehet egy-egy példányhoz hozzájutni. Szolláth képeslapgyűjteménye kétezer darabosra gyarapodott, s ez nem kis anyagi ráfordítással járt. Mintegy száz lejbe került a jelenlegi kötetében felhasznált egyik legdrágább fénykép, de az első kiadványban szereplő egyik 1889-ben készült fotóért 350 lejt kellett kifizetnie.

További gyűjtő- és közlőmunka van folyamatban, ugyanis Szolláth Hunornak többszáz szovátai fényképes levelezőlapról van tudomása, amelyeket még nem sikerült megszereznie. De nemcsak ez a feladat vár rá, az eddigi gyűjtést tovább szeretné rendszerezni. A két világháború között főleg kolozsvári és szamosújvári kiadók készítettek szovátai képeslapokat, de nem szabad megfeledkezni a marosvásárhelyi Körtes Károly fotográfusról, akinek szinte minden képeslapja, fényképe igazi művészeti alkotás, és akinek Szovátán is volt műhelye a mai Kicsi Gomba helyén, azaz a mostani épület földszintjén. A képeslapkiadó vállalatokat is szeretné feldolgozni Szolláth, mint a közismert Borbély Gyuláé, ezekről is szeretne egy-egy albumot megjelentetni. A cél egy átfogó képet nyújtani a képeslapok kiadásáról, hiszen ez a helytörténet szempontjából igen fontos forrásanyag.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés