Alapítvánnyá minősítettnék át a marosvásárhelyi állatkertet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Cég helyett alapítvánnyá alakítanák a marosvásárhelyi állatkertet, hogy könnyebben tudjanak pályázni, adományokat gyűjteni és fejleszteni. A végső döntés ez ügyben a városi önkormányzaté. Közben kisebb-nagyobb munkálatokat végeznek, és folyamatosan fogadják a látogatókat. Az újdonságokról Kopacz András aligazgatóval beszélgettünk.

Simon Virág

2016. február 19., 15:232016. február 19., 15:23

Az idei enyhe tél is hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan volt vendége a marosvásárhelyi állatkertnek, és a legtöbb állatot a szabadban lehetett megfigyelni. Bár a jegyeket és a bérleteket idén újra megdrágították, ez egyelőre nem hatott negatívan a látogatók számára. Ottjártunkkor főleg felnőttekkel, fiatalokkal találkoztunk, akiket nem riasztott el az sem, hogy igazi munkatelep a Somostető, s az állatkert környéke is. Még mindig dolgoznak ugyanis a kisvasút nyomvonalának meghosszabbításán, s már kikerültek a kizárólag román nyelvű táblák, amelyek az „állomásokat” jelzik.


Fedett rész embernek, nagymacskáknak

A folyamatos építkezés az állatkertre is jellemző, ahol már a bejáratnál új fedett, padokkal ellátott rész fogadja azokat, akik szeretnének megpihenni. Kopacz András aligazgató elmondta, hogy a bejáratnál található filagória mellett az oroszlánok és a madarak melletti zöld részen is építettek egy-egy ilyen pihenőt. De nemcsak a látogatók örvendhetnek, hogy behúzódhatnak a csepergő eső, égető napsugár elől valahova, hanem a nagymacskák is.  Az oroszlánoknál, tigriseknél, de a nagymacskák házában lakó pumának, hiúznak is készítettek fából egy-egy fedett emelvényt. „Természetes életterükben is az oroszlánok, s általában a nagymacskák fentről figyelik a prédát, így itt is nagyon szeretik, hogy a fából készült emelvényre heverve nézelődhetnek. Amióta elkészült, mindig azon vannak úgy az oroszlánok, mint a többi nagymacska” – mondta az aligazgató.


Hamarosan lesz hóbagoly

Hely és engedély van, már csak a hóbagoly hiányzik. Mint korábban beszámoltunk róla, a helyi önkormányzat jóváhagyta, hogy az állatkert szakemberei saját autóval Hollandia fővárosába utazzanak, s onnan hozzák el az adományként kapott hóbagoly párt, egyelőre erre még nem került sor. Kopacz Andrástól megtudtuk, hogy az amszterdami állatkerttől várják az értesítést, hogy mikor mehetnek a ritka madarakért, amelyeknek már megépítették a röptetőt a többi madár mellett. De nemcsak a nagyobb madarak, hanem a papagájok is szebb, korszerűbb helyen laknak, s a kint megtekinthető szárnyasok: pávák, érdekes tyúkok is felújított ketrecekben vannak. „Folyamatosan javítunk, újítunk valamit, lehetőségeink függvényében” – mesélte Kopacz András. Megkérdeztük, hogy mikor kerül sor az akváriumokra, hiszen bár sokan érdeklődnek a halak iránt, az őket bemutató részen évek óta semmi változás nem tapasztalható. Az aligazgató elmondta, tervezik, hogy a jelenlegi négy akvárium helyett egy nagyot vásároljanak, s abban mutassák be a kisebb-nagyobb halfajtákat. De még nem tudni, hogy erre mikor lesz lehetőség.


Új ház az antilopoknak

A három zsiráfnak és két elefántnak helyet adó ház mellett téglaépület készül. Megtudtuk, hogy itt az antilopok, zebrák fognak szállást kapni. Jelenleg a zsiráfok kifutójában kapnak éjszakai menedéket, s velük osztoznak a zöld területen is, igaz, bőven elférnek mindannyian. Az új épület közelében levő madárházhoz tartozó kis tavat is átalakították. Mélyítették, kövekkel díszítették, és két kis szigetet alakítottak ki, ahova majmokat fognak telepíteni. Természetesen ketrecekbe. Ahogy kicsit melegedik az idő, vízzel töltik fel az új tavat, hogy szabadon úszkálhassanak ott a jelenleg a védett belső térben élő vízimadarak. A tér hálóval borított, így nem kell attól félni, hogy esetleg elrepülnek a hattyúk, vadlibák, gólyák.

Látványetetések, éjszakai programok

Megkérdeztük Kopacz Andrástól, hogy mikor lehet arra számítani, hogy a marosvásárhelyi állatkertben is látványetetések lesznek, s hogy idén bekapcsolódnak-e a múzeumok éjszakája rendezvényeibe. Tavaly ugyanis  nagy sikert aratott az éjszakai nyitva tartás és a látványetetések. Az aligazgató elmondta, hogy idén is mindenképp szeretnének éjszakai programokat is szervezni, mert nagy volt az érdeklődés irántuk, s az állatokat gondozó szakemberek is sikerként élték meg az eseményt. „Szó volt már arról, hogy esetleg hétvégenként látványetetést szervezzünk, ezen mindenképp gondolkoznunk kell, s lehetőségeink függvényében be kell iktatnunk a programba” – mondta az aligazgató, aki reméli, hogy a küszöbön álló átalakulás pozitív lesz az állatkert számára.

Magáncég vagy alapítvány?

Az átalakulásra mindenképp megérett már az állatkert, legalábbis ezt gondolja az igazgató, Horatiu Gorea és a városi tanácsosok is. Bár elsőként felmerült annak a lehetősége, hogy magáncéggé alakítsák a városhoz tartozó állatkertet, ezt a kérést a tanácsosok nem tartották megalapozottnak, s elhalasztották az erről beterjesztett határozattervezetet. A városháza honlapján csütörtökön egy újabb tervezet jelent meg, amely már a marosvásárhelyi állatkert alapítvány létrehozásáról szól. Kezdeményezője Peti András alpolgármester, aki az indoklásban azzal érvel, hogy az ország más állatkertjét már évekkel ezelőtt átalakították, s így gyorsabban tudtak fejlődni, s az alapítvány létrehozásával erre a vásárhelyi állatkertnek is nagyobb lehetősége lesz.  A határozattervezethez csatolt  alapítványi statútumban többek között az állatkert népszerűsítése, adománygyűjtő rendezvények szervezése is szerepel. Az állatkert alapítvány létrehozásáról februári soros ülésükön döntenek a tanácsosok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés