Fotó: Boda L. Gergely
Két marosszéki községben is helyi rendőrséget működtet az önkormányzat. Míg Marosvásárhelyen szinte elképzelhetetlennek tűnik a rendőrautók kétnyelvű feliratozása, addig Marosszentgyörgyön ez már tény. Hamarosan változik a helyzet Ákosfalván is.
2016. augusztus 24., 19:322016. augusztus 24., 19:32
2016. augusztus 24., 19:422016. augusztus 24., 19:42
Maros megyében elsőnek alakítottak helyi rendőrséget Ákosfalván. Amikor az erre lehetőséget adó törvény megjelent, azonnal hozzáfogtak a községben, hogy létrehozzák a helyi közbiztonságot szavatoló intézményt. „Az embereknek a pénz után a biztonságuk a legfontosabb. De mondhatnánk fordítva is, hiszen hiába van pénzed, ha azt nem tudod biztonságban tartani. Minden más igény ezután következik” – fogalmazott a község polgármestere, Osváth Csaba.
A községben minden rendű és rangú út fellelhető, van nemzetközi, ország-, megyei és helyi, azaz községi érdekeltségű is. Következésképpen más vidéki településeknél sokkal nagyobb a forgalom itt, s ennek megfelelően nagyobb a balesetveszély is. A rendőrség pedig nem állhat állandóan itt, hogy biztosítsa a KRESZ betartását. Ezt a feladatot kitűnően ellátja a helyi rendőrség – tette hozzá polgármester, aki azt is elmondta, hogy a helyi rendőrök jelenléte a lakosság hangulatát is pozitívan befolyásolja. „Legalább annyi, amennyi jelenleg van, azaz hét helyi rendőr elférne még a községben, de a törvény csak ennyit engedélyez” – magyarázta az elöljáró.
Az autókkal kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért csak egynyelvű felirat van rajtuk. Miközben a marosszentgyörgyi helyi rendőrség autóit magyarul is feliratozták. Mint megtudtuk, az egyik rendőrautó hamarosan más rendeltetést kap, s rövidesen vásárolni fognak új járműveket, amiből egyet a helyi rendőrségnek adnak. „Kár lett volna a feliratozásra költeni a pénzt, s utána levakarni az új rendeltetést kapó autóról a feliratot. Ha meglesz az új autó, magyar nyelven is feliratozzuk majd a helyi rendőrség járműveit” – ígérte a polgármester.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!