„Kiegyensúlyozott” marosvásárhelyi költségvetés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egy egész hónapos, több önkormányzati képviselő szerint is alapos előkészület és számos szakbizottsági egyeztetés után csütörtökön bő öt perc alatt megszavazták Marosvásárhely költségvetését.

Simon Virág

2014. január 30., 22:142014. január 30., 22:14

Peti András alpolgármester szerint kiegyensúlyozott, a magyarság jogos elvárásaira odafigyelő költségvetése van a városnak. A másik alpolgármester, Ionela Ciotlăuş nemmel szavazott, mert szerinte nincs elég pénz szánva a beruházásokra, holott ezek nélkül nem fejlődhet a város.

Az önkormányzati ülés előtt Peti András még úgy nyilatkozott, hogy előreláthatóan nagyobb vitát szül majd a város idei költségvetésének elfogadása. Jóslata végül nem vált be, mert a határozattervezet előtt csupán két rövid felszólalás volt. Ionela Ciotlăuş alpolgármester megismételte a költségvetéssel kapcsolatos korábbi fenntartásait, amelyek szerint nincs elég pénz szánva a szociális és tanügyi fejezetekre, s szinte semmi a beruházásokra, holott ez utóbbiak lendíthetnék fel a város gazdasági életét. Kijelentette, hogy ő és két nemzeti liberális párttársa nemmel fog szavazni. A PSD-s Olimpiu Pop Sabău kifejtette, hogy ők egy ilyen fontos kérdésben, mint a város költségvetése nem szeretnének ellenzékben lenni, mi több, örömmel tapasztalták, hogy az általuk javasolt, többnyire tanügyi kérdésekre vonatkozó kéréseiket teljesítették. „Mi ezúttal igennek fogunk szavazni, de követni fogjuk és számon kérjük, hogy a költségvetésbe foglaltakat betartsák” – mondta Sabău.

A napirendi pontot végül három nem szavazattal elfogadták. Az ülésen jelen levő Dorin Florea megköszönte mindenkinek, aki igennel szavazott, és arra kérte a politikai pártok képviselőit, hogy lehetőségeikhez mérten hassanak a kormányra, hogy a szakminisztériumokon keresztül támogassák a tanintézeteket célzó pályázataikat. „Hiába vannak elkészített, uniós pénzalapok lehívását célzó pályázataink, ha sem a kormány, sem a nagyvárosi övezethez tartozó települések nem támogatják Marosvásárhelyt, hogy ezeket leadjuk és sikeresen megvalósítsuk. Kérem az RMDSZ-es és PSD-s politikusokat, hogy járjanak közbe a város érdekében” – mondta a városvezető.

A Székelyhon.ro kérdésére Peti András a költségvetés kapcsán elmondta, szerinte a magyarság szempontjából előnyös költségvetést fogadtak el, hiszen többek között pénzt utaltak ki a Bernády idejében épült ingatlanokra: a volt polgármester nevét viselő iskola és a 16-os számú óvoda felújítására. „Belefoglaltuk a költségvetésbe a Bodor Péter kútjának visszaállítására szükséges pénzösszeget, 90 ezer lejt különítettünk el a Félszigetre, jelentősen megnöveltük a kulturális programok támogatására szánt keretösszeget, ami azt jelenti, hogy a Forgatagnak is tudunk pénzt adni, s más magyar kulturális rendezvénynek is. A köztéri szobrok felújítása is benne van a költségvetésbe, gondolok itt a Kőrösi Csoma Sándor, a Petőfi Sándor és a Székely Vértanúk alkotásra. Azonkívül beruházásokat eszközölünk a Párkány lakótelepen is, hiszen innen sok idős magyar személy jelezte, hogy elhanyagoltak a járdák, parkok. Mi is figyelemmel fogjuk követni, hogy a költségvetésben foglaltak megvalósítását, betartását” – hangsúlyozta Peti András.

A marosvásárhelyi költségvetés keretszámai

Bevételek       464 097 000 lej
ebből saját bevétel180 506 000 lej
Kiadások464 097 000 lej
Személyzettel járó költségek101 312 946 lej
Szociális szolgáltatások4 402 000 lej
Kölcsönök visszafizetése22 520 000 lej
Beruházások637 000 lej
Uniós projektek29 488 000 lej
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben