
Fotó: Szucher Ervin
A hét végétől egy 270 ezer dolláros, korszerű mammográfiás berendezéssel gyarapodott a marosvásárhelyi nagykórház röntgenosztálya. A gép, amelynek segítségével a női mellek elváltozásait vizsgálják, a lehető legjobbkor érkezett – hangsúlyozták a szakemberek.
2012. október 28., 13:502012. október 28., 13:50
A mintegy tíz évvel ezelőtt, Hajdu Gábor minisztersége alatt beszerzett régi felszerelés ugyanis mára már teljesen elavult és kikerült a használatból. „Akkor, Hajdu úr idejében sikerült teljesen felújítanunk a klinikánk felszerelését. A fejlődő orvostudománynak és a modern gépeknek köszönhetően illetve a rák elterjedésének betudhatóan azóta évről évre egyre több daganatos esetet fedezünk fel. Mivel Romániában az egészségügyi nevelés még gyermekcipőben jár, sajnos nagyon sok hölgy későn fordul hozzánk. Holott az idejében felfedezett gondok sokkal könnyebben orvosolhatók\" – fejtette ki Mircea Buruian egyetemi tanár, a radiológiai klinika vezetője.
A professzor hozzátette: bár a biztosítóház aránylag szűk anyagi korlátok közé szorította a klinika tevékenységét, még egyetlen pácienst sem kellett hazaküldeniük vagy fizetés ellenében vizsgálniuk. Buruian szerint a politikusok sokkal többet tehetnének a klinikák fejlesztése érdekében, ezzel szemben úgy viselkednek, mintha elképzelhetetlennek tartanák, hogy időnként ők is megbetegedjenek. A Senographe Essential márkájú gép sem a kormány jóvoltából érkezett Marosvásárhelyre. A mammográfiás berendezés beszerzésére egy külföldi magáncég, a kozmetikumokat gyártó és forgalmazó Avon szervezett gyűjtési akciót.
„Tíz éve igyekszünk támogatni a romániai kórházakat. Eddig mintegy kétmillió dollárra vásároltunk és adományoztunk korszerű felszerelést. Reméljük, hogy a Marosvásárhelyre került készülék minél több hölgynek fog segíteni a betegség időben való felfedezéséhez és meggyógyításához\" – mondta az ünnepélyes átadón az adományozó cég romániai vezérigazgatója, Răzvan Diraţian.
A menedzser sajnálattal újságolta, hogy gyűjtőakcióik, bár sikeresnek mondhatók, nem mindig érik el a céljukat. Mint mondta, akadt olyan kórházigazgató is, aki elutasítóan viszonyult az adományozási szándékhoz. Ezzel szemben a Marosvásárhelyre került mammográfiás berendezést már a héten próbaüzembe helyezik, az első pácienseket pedig november első felétől fogadják. Lőrinczi Zoltán, a megyei sürgősségi kórház aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy az új műszer gyakorlatilag az ország valamennyi régiójában élő pácienst kiszolgálhatja.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!