A marosvásárhelyi Párkány (Cornişa) lakótelepről riasztották a vészhelyzeti felügyelőséget vasárnap délelőtt 10 óra 18 perckor, hogy a 30-as számú tömbház egyik ablakából füst gomolyog.
2015. október 18., 13:072015. október 18., 13:07
2015. október 18., 13:532015. október 18., 13:53
A tűzoltóság egy rohammentőt, két létrával felszerelt esetkocsit küldött a helyszínre, majd megérkezett egy harmadik, kisebb, szintén létrával felszerelt autó is, ugyanis a tömbházat nagyobb járművek nem tudják megközelíteni a zöldövezetekben levő fák és a tömbházakhoz vezető utak keskenysége miatt – így a tűzoltóautók sem tudtak a tömbház közelébe jutni, a sétány útjain várakoztak.
A vészhelyzeti felügyelőség ügyeletesétől még az esetkocsik helyszínen tartózkodása alatt megtudtuk, hogy nem gyulladt ki lakás a tömbházban, valószínű, hogy egy kályhán felejtett edényből kigomolygó füst keltette a riadalmat. A környéken lakók úgy tudják, hogy valaki kidobott egy cigarettacsikket az erkélyről, az egy alsóbb erkélyen landolt, s begyújtotta az ott tárolt gyúlékony anyagokat. Mivel az ilyen körülményeket nem lehet előre tudni, a tűzoltók kénytelenek – minden eshetőségre számítva – nagy erőkkel kivonulni a riasztások helyszínére.
Ismét megtartják a DeepDive innovatív kulturális-tudományos minifesztivált a marosvásárhelyi Studium Hubban szeptember 27-én. Az esemény célja, hogy összehozza Erdély társadalmának intellektuális fejlődés iránt elkötelezett rétegeit.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
szóljon hozzá!