Fiatal tehetségek hangjától és hangszerjátékától zeng Marosvásárhely a hét folyamán, ugyanis zajlik az első alkalommal megszervezett Országos Ének és Hangszertábor. A rendezvényre 80 diák érkezett az ország különböző tájáról, de a helyi kis muzsikusok is csatlakoztak a táborhoz.
2014. augusztus 27., 15:482014. augusztus 27., 15:48
2014. augusztus 27., 16:262014. augusztus 27., 16:26
Hétfőtől vasárnapig zajlik a Maros Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság, illetve a Marosvásárhelyi Gyermekek háza által szervezett Országos Ének és Hangszertábor. A város két épületében folynak a foglalkozások, a Gyermekek Házában és az Európa Általános Iskola tantermeiben.
Több mint százan vesznek részt
Az iskolához közeledve már messziről lehet hallani a különböző hangszereket és az énekszót, ugyanis a délelőtti program kurzusokból, ének- és hangszerpróbákból, illetve egyéni felkészítőkből áll. A délutánokat városnéző sétákkal és egyéb programokkal töltik, esténként pedig szórakoztató programokat szerveznek a gyerekeknek, ilyen például a karaoke, amely nem meglepő módon a kedvencük – magyarázta a táborvezető, Elisa Parpala.
„Természetesen az esti játékok, a tánc és az ének feldobja a tábor hangulatát, de a délelőtti programokat is nagyon szeretik. Több csoportban dolgozunk a gyerekkel, van ének és hangszer részleg, ez utóbbin belül vannak fúvós és zongora csoportok is, amelyek az énekkel együtt az Európa iskolában zajlanak. Ezeken kívül a Gyermekek Házában ütőshangszereken és gitáron játszanak a fiatalok. Nyolcvan gyerek jött más településről, többek között Bukarestből, Craiováról, Nagybányáról, Dicsőszentmártonról, és Maros megye több kisebb településéről. Ezen kívül harminc marosvásárhelyi diákunk is van, akik a Gyermekek Háznak tagjai” – mondta a táborvezető.
A fúvós csoportban szaxofonon és klarinéten játszanak a gyerekek. A csoport vezetője, Ioan Suciu, aki egyben a dicsőszentmártoni Harmónia fúvószenekar tagja, elmondta, a gyerekek jól haladnak az órákon. „Nagyon fontos, hogy ilyen jellegű rendezvényeket szervezzünk. Minthogy a számítógép előtt üljenek, inkább ide jöjjenek a gyerekek. Fontosnak tartom a zenei nevelést, mert jó hatással van a lélekre, és ez pontosan iskolás korban a legfontosabb. A zene által valamit alkotnak, ami lényeges önbizalom szempontjából is, ugyanakkor felkészít az életre” – mesélte a programfelelős.
Fejlődni és ismerkedni szeretnének
A gyerekeknek különösen tetszik a tábor, lelkesen vesznek részt az órákon, és örömmel ismerkednek a más településekről érkező diákokkal. A 16 éves Blága Annamária Krisztina nagyon szeret énekelni, és örvend, hogy egy héten át csak ezt teheti. „Sok érdekes dolgot tanulunk, ami hasznos számomra, mivel idéntől járok énekórákra. Az elmélet mellett új dalokat is tanulunk, amelyeket majd szombaton elő is adunk. Eddig a legjobb esemény a kedd esti karaoke volt, ahol nagyon jól szórakoztunk, és megismerkedtünk a többiekkel” – mesélte a marosvásárhelyi lány.
Amellett, hogy nagyon szereti a zenét, a társaság miatt is részt vesz a táborban a dicsőszentmártoni Gligor Mária. „Szeretem a könnyűzenét, és ez a tábor jó alkalom, hogy tanuljak, de arra is, hogy olyan embereket ismerjek meg, akiknek hasonló az érdeklődési körük. Már nagyon várom a hétvégén sorra kerülő fellépésünket, nagyon készülünk erre” – jelentette ki a 13 éves résztvevő.
A fiatalok a nagyközönség számára is bemutatják a táborban tanultakat. Pénteken és szombaton 18 órától a Mihai Eminesu Ifjúsági Házban kerül sor az előadásukra, amelyre a belépés ingyenes.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!