A szecesszió remekeit mutatták be

Novák József ötletgazda és grafikai szerkesztő, valamint Plájás István fotóművész a belvárosi csodálatos paloták és középületek részleteit mutatják be a nagyközönségnek, azokat a vásárhelyi vagy Borsos Tamás-féle címereket, a székelység jelképeit, a napot és a holdat, a vitrál üvegablakokat, stukkókat, domborműveket, kovácsoltvasból készült korlátokat, cifra csatornákat, tulipános motívumú díszítéseket vagy éppenséggel harangokat, amelyek mellett a siető gyalogos gyakran úgy halad el, hogy szinte észre sem veszi. A tárlat a város építészeti alfájával és ómegájával, a százéves Kultúrpalotával és annak csodálatos díszítőelemeivel kezdődik, de egy múlt század eleji képről azt is láthatjuk, miként készültek megönteni a Bernády György polgármester által megálmodott Közművelődési palota alapját.

„A kiállítás eredetileg a százéves Kultúrpalotára, annak csodálatos homlokzatára és belső díszítő elemeire korlátozódott volna. Aztán rájöttem, Bernády Marosvásárhelye sokkal több szép szecessziós épülettel büszkélkedhet. A legszebb házak és díszelemek fotózására kértem fel Plájás István barátomat, akinek képei révén olyan kis részletekkel ismerkedhet meg a nagyközönség, amelyek mellett vagy elhalad, vagy a járdáról nincs rálátása” – indokolta indíttatását Novák József.

A valamikor Széchenyi nevét viselő főtér szecessziós remekei között ott láthatjuk a Bányai-palotát, amely a gyönyörű francia-barokk stílusú Toldalagi-ház szomszédságában kirívóan túlnőtte annak magasságát, a bécsi Gärtner Jákob által tervezett zsidó hitközségi kaszinót, a 19. században még László-féle vendéglő és bálteremként ismert későbbi Maros éttermet, a szülészettel szemben lévő sarkon álló impozáns bérházat, a Sanepid-székházként ismert, díszes íves vonalú oromfallal épült Csiszár-villát, a ’70-es évek pionírházát, az egykori Csonka-villát és sok más épületet. Nem maradt ki a sorból a múlt századi városépítő polgármester Szentgyörgy (Forradalom) utca 31. szám alatti emeletes háza sem, melynek homlokzatát, tervezője, Radó Sándor nagyon finom vonalú és rajzolatú díszekkel, íves vonalú erkéllyel ékesítette, hogy annak kiképzése méltó legyen a polgármesteri lakás részére. Bár nem az volt a célja, de a képanyag helyenként az utókor műemlékek iránti tiszteletlenségére is rávilágít. A kommunista rendszerben levert díszítőelemeket és bevakolt címereket az elmúlt negyed évszázad alatt senki nem állította vissza, mi több az építészeti barbarizmust számos ajtó és ablak „termopánosításával” gazdagította.

A kiállításnak – hála az épített örökség kínálta bő nyersanyagnak – folytatása is következhetne, állítja Novák József. Minden a szervező megyei önkormányzaton és múzeumon meg a költségvetési tételeken múlik.