Fotó: Boda L. Gergely
A strandidő lassan, de biztosan véget ér, így az úszni szeretők igyekeznek feleleveníteni, hogy milyen nyitva tartás szerint működnek a fedett létesítmények. Marosvásárhelyen a városháza tulajdonában két uszoda van, a Mocca melletti Mircea Birău uszoda és a víkendtelepi ballonnak nevezett 50 méteres medence. Míg ez utóbbi szeptember 15-én már fogadja közönséget, az előbbi nyitására még várnunk kell.
2016. szeptember 07., 13:112016. szeptember 07., 13:11
2016. szeptember 07., 13:142016. szeptember 07., 13:14
A víkendtelepi sátor egy hónapja zárt be, addig használták a sportolók, valamint azok, akik fontosak tartják a rendszeres úszást. Az alkalmazottak és az ott oktató edzők közösen súrolták át a leengedett nagymedence minden zegét-zugát és fertőtlenítettek. A Víkendtelep igazgatója, Ioan Cârcu érdeklődésünkre elmondta, hogy hamarosan feltöltik a medencét vízzel, pár napra van szükség, amíg eléri a megfelelő hőfokot, és alkalmas lesz gyermekek oktatására is. „Már záráskor bejelentettem, hogy szeptember 15-én nyitunk, ez így is lesz. Jövő csütörtökön reggeltől várjuk a gyermekeket, felnőtteket” – nyilatkozta az igazgató.
Jánosi Levente, a Mircea Birău fedett uszoda igazgatója a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, nem tudja, hogy pontosan mikor tudják megnyitni a létesítményt, mert tőlük független okok miatt még nem végeztek a nyári általános karbantartási munkálatokkal. Hozzátette, július eleje után a régi berendezések közül sokat kicseréltek, és elvégezték azokat a nagyobb munkálatokat, amelyeket használat alatt lehetetlen. „Nálunk az idény szeptembertől júliusig tart, s büszkén mondom, hogy az elmúlt idény a legjobb volt 2008 óta. A nyugdíjasok mellett egyre több fiatal járt rendszeresen úszni, és igénybe vette a többi szolgáltatásunkat is, gondolok itt a szaunára, szoláriumra. Próbálunk folyamatosan javítani a szolgáltatásokon. Tavaly kicseréltünk majdnem egy egész váltást az alkalmazottak közül is, hogy ilyen téren is elégedettek lehessenek az uszodába jövők” – mondta az igazgató, aki szerint a látogatottság növekedése annak is köszönhető, hogy egyre többen felismerik: fontos a rendszeres mozgás.
„A tél folyamán többször jöttek szervezett iskolai csoportok és egyetemisták, akik a tornaórájukat tartották meg nálunk, felismerve, hogy az úszás jó lehetőség a mozgásra” – mondta Jánosi Levente. Idén ősztől minden apró részletre odafigyelnek, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a látogatók elégedettek legyenek, s visszajárjanak. A nyár folyamán eszközölt karbantartási munkálatok legfőbb célja is az volt, hogy minden jól és biztonságoson működjön, ne legyenek fennakadások a szolgáltatásokban.
Jánosi Levente nem kívánt kitérni arra, hogy mi okozza a jelenlegi fennakadást, ami miatt nem tudnak a megszokott időben, a tanévkezdéskor nyitni, de megígérte, értesíti olvasóinkat, hogy mikortól lehet majd használni a két medencét, a pezsgőfürdőt és a többi szolgáltatást.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
szóljon hozzá!