
Fotó: Gligor Róbert László
Tudományos ülésszakot, kulturális programokat és szórakozást is biztosító egynapos rendezvénysorozattal tisztelgett vasárnap a Rhédeyek emléke előtt Erdőszentgyörgy városa.
2015. szeptember 21., 16:402015. szeptember 21., 16:40
2015. szeptember 21., 16:442015. szeptember 21., 16:44
A vasárnapi református istentiszteletet követően Gáspár Hajnal tiszteletesasszony tartott ismertető előadást a 13. században épült mai református templomról, amelyet 1760-ban Rhédey Zsigmondné Wesselényi Kata feljavíttatott, kazettás mennyezettel, szószékkel látott el, és amely épület 1935-36-ban nyerte el végleges formáját a Debreczeni László tervei alapján végzett felújítás során. Megismerkedhettünk a templomban megkeresztelt, konfirmált és eltemetett Rhédey Claudia személyiségével, a szülei által adományozott és ma is használt kegytárgyakkal. Claudia unokája, Mary Victoria walesi hercegnő 1905-ben fekete márványtáblát küldött a templomba, majd nagyanyja emlékére 1935-ben angol királynőként újabbat is.
A programot a baróti Kájoni Consort régizene-együttes gazdagította magyar és latin nyelvű művek előadásával.
Ezután az érdeklődők a szemközti kastélyba vonultak, ahol három kiállítást nyitottak meg. Eközben a helyi tűzoltók által portalanított kastélyudvaron a helyi Württemberg huszárezred tagjai tanították lovagolni vagy legalábbis a lóval megbarátkozni a bátrabb kisgyerekeket, míg a Százfonat szervezésében kézműves tevékenységek folytak az öreg fák árnyékában. Délután a kastélypincét is birtokba vették a gyerekek, először a helyi kisiskolások adtak elő rövid színdarabot, majd Sármási-Bocskai János mutatta be a gyerekeknek írt Varázslatos Kis-Küküllő mente című könyvét. Ezt követően moldovai táncokkal ismerkedhettek meg a kicsik, de a felnőttek körében is akkora volt az érdeklődés, hogy a számukra szervezett táncház estefele már kiszorult a pincéből, és a kastély egyik termében kapott helyet.
A kastély konferenciaterme szűknek bizonyult a vasárnap délutánra szervezett tudományos értekezlet alkalmával, és a nagy érdeklődésre való tekintettel a témákra szentelt időt is jócskán túllépték. Bár a párhuzamosan futó Kolozs megyei szakmai programok miatt nem tudott megjelenni Farkas András, a Kastély Erdélyben projektvezetője és Hegedüs Csilla volt kulturális miniszter, az érdeklődők értékes előadásokat hallhattak. Vajda András a Maros menti kastélyokról és a hasznosításukra irányuló törekvésekről beszélt, de a Kriza János Néprajzi Társaság által megvalósított erdélyi értéktárat is ismertette. Rhédey Claudia életéről Hegyi László történelemtanár tartott részletes, érdekes ismertetőt, míg a Rhédey-kastélyt a téma helyi kutatója, Szabó Ferenc tanácsos mutatta be. Az előadásokat a Kájoni Consort által játszott palotazene színesítette.
A vasárnapi ülésszakon Csibi Attila Zoltán polgármester bemutatta azt az öt tervet, amelyet a budapesti Corvinus Egyetem tájépítészet szakos hallgatói idén májusban készítettek Fekete Albert tanár vezetésével. Az elöljárótól megtudtuk: minden tervben van olyan elem, amelyet szívesen kiemelne, és egyetlen közös projektben vitelezne ki. A kastély környezetének térrendezésére irányuló törekvés megvalósítására 2018-at jelölte meg határidőül Csibi, aki 100-150 ezer euróra becsüli a beruházás értékét. Hogy ne terheljék a helyi költségvetést, a Környezetvédelmi Alap támogatásával vagy európai források lehívásával próbálkoznának, de ha nem lesz más megoldás, akkor helyi alapokból valósítják meg a főiskolások segítségével. Amíg 2012-ben csak a kastély alatti terület volt az önkormányzaté, addig mára sikerült teljesen megvásárolniuk mintegy két hektárnyi területet a visszaigénylő tulajdonosoktól, valamint a bentlakás épületét is, amelyben szálláshelyeket rendeznének be. A fel- és visszaépítendő kastélykert is a városközpont turisztikai büszkesége lehet majd.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!