Fotó: Nyulas Piroska
Nyárádremete község öt településen összesen 537 gyerek és 460, 70 év feletti személy kapott Mikulás-csomagot.
2015. december 06., 14:252015. december 06., 14:25
2015. december 06., 14:262015. december 06., 14:26
Az erre fordított összeg jelentős részét, 14 ezer lejt az önkormányzat biztosította, háromezer lejt a helybéli közbirtokosság ajánlott fel a gyümölcsök megvásárlására, tudtuk meg a község alpolgármesterétől, Szász Leventétől. Az ajándékokat helyi önkéntes Mikulás juttatta célba, a nyárádremetei időseknek pedig a tanácsosok vitték házhoz az élelmiszercsomagokat.
„Nagyon örülnénk, ha a jövőben még több gyereknek tudnánk örömet szerezni, és minél több lakosunk megérné az idős kort, hogy őket is megörvendeztethessük. Sok idős ember meghatódott a gesztusunktól, örülünk, hogy lehetőségünk volt az ajándékozásra” – nyilatkozta az alpolgármester, aki elmondta, a járókelőknek is osztogattak gyümölcsöt.
Az óvodába a Mikulás látogatott el, a legkisebbek énekkel, mondókákkal, versekkel készültek a fogadására. „Szerettünk volna maradandó élményt nyújtani a gyerekeknek, ezért már az őszi szülői értekezleten megbeszéltük, hogy jó lenne idén olyasvalakit hívni, akit nem ismernek a gyerekek. Az egyik szülő szólt, hogy az édesapja felvállalja ezt a szerepet, azaz Miklós püspök hiteles alakítását, ami nagyon jól sikerült” – számolt be Majos Erika óvónő.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
szóljon hozzá!