
Fotó: Gligor Róbert László
Idén is több nyárádmenti községben nyújtottak segítő kezet az önkormányzatok és intézmények, hogy gazdagabb ajándékcsomagokkal érkezzen a Mikulás az iskolás gyerekekhez.
2014. december 07., 12:082014. december 07., 12:08
Csíkfalvára pénteken látogatott el az északi tájakról érkező jóságos öreg bácsi, itt az óvodások és kisiskolások versikékkel, énekekkel köszöntötték őt, de képet is készítettek vele, majd ezután a nyárádszentmártoni óvodásokat lepte meg a Mikulás.
Jobbágyfalvára már csütörtökön késő délután betoppant a tanintézetbe, ahol a kisdiákok és szüleik éppen adventi kézműves foglalkozáson vettek részt. A gyerekek itt is köszöntötték apót, aki az ajándékok kiosztogatása után közéjük ült és figyelemmel követte ügyeskedéseiket.
Községszinten 320 óvodás és iskolás gyereknek jutott egyenként tíz lejes ajándék az önkormányzat jóvoltából. Lukafalva községben az iskolavezetőség gondoskodott ajándékokról, míg Székelyhodos közsében 1200 lejt szánt az önkormányzat 152 gyerek édességcsomagjára.
Ákosfalván már gyermekvárosi hangulat uralkodik, de az ajándékokat osztogatók csak vasárnap, december 14-én érkeznek, ekkor a községközponti sport- és szabadidőközpontban csaknem hatszáz gyerek örülhet az önkormányzat és a községben munkateleppel rendelkező Surtec áruház adományainak.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!