A nők is kíváncsiak voltak arra, milyennek látják őket a férfiak

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Nagy Miklós Kund újságíró, publicista, Kedei Zoltán festőművész, Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese és Birtalan István, a MIET elnöke osztotta meg gondolatait a nőkről a marosvásárhelyi Bernády Házban.

Antal Erika

2016. október 12., 18:072016. október 12., 18:07

Saját tapasztalatából, meggyőződéséből kiindulva fogalmazta meg a négy férfi a nővel kapcsolatos gondolatát az RMDSZ Nőszervezete által kezdeményezett beszélgetésen.

Nagy Miklós Kund, aki a műsorvezető szerepét is vállalta, bevezetőként elmondta, egyikőjük sem női szakértő, vagy a téma kutatója, még azt sem tudja, mi alapján történt a meghívásuk. Weöres Sándor A nő című verséből idézett két sort, megemlítette II. János Pál pápát is, akinek szintén határozott véleménye volt a nőkről, majd néhány olyan híres nőt említett meg, mint Marie Curie, Szabó Magda, Madonna, Jeanne d’Arc vagy Shakespeare hősnői: Júlia, Kate, a makrancos hölgy.

Birtalan István szerint nem lehet egyszerű nőnek lenni a mai férfi társadalomban, de hogy milyen az ideális nő, nem tudta a választ, lévén a legfiatalabb a társaságból, akinek még nincs felesége, sem tartós kapcsolata. Annyit azonban megfogalmazott, hogy az ideális nőt szerinte elsősorban a kiegyensúlyozottság jellemez.

Meglátni és megszeretni – válaszolta Kedei Zoltán a műsorvezető kérdésére, hogy milyen érzés ennyi nővel szemben ülni. A festőművész a Nőben az anyát, a feleséget, és a lányát látja elsősorban. Nagy művészek, szobrászok, festők, írók, drámaírók és költők női alakjaival próbálta érzékeltetni, hogy milyen is az ideális nő. Olyan, aki a drámát romantikába képes átbillenteni. Ám azt is hozzátette, hogy a nőnek otthon a helye szerinte.

Szász Attila nőkkel van körülvéve, hiszen a Marosvásárhelyi Rádiónál többségben vannak a nők. A női emancipáció és felzárkózás nagy híve szintén az anyát, az élettársat és a saját lányát látja a Nőben. Az ideális nő számára az, aki elfogadja őt – tette hozzá a főszerkesztő-helyettes, aki a családról, a válásról, karrierépítésről szólva úgy fogalmazott, minden nő képes eldönteni, hogy „hol a helye”.

A beszélgetés második részében a férfiakkal szemben helyet foglaló nők is hozzászóltak a témához, kérdeztek, megjegyzéseket tettek, megosztották gondolataikat. Volt, akit az érdekelt, pontosan mit is jelent kiegyensúlyozottnak lenni. A válasz körülbelül úgy hangzott, hogy „elfogad engem, a férfit ilyennek, amilyen vagyok”. Csakhogy ehhez „nekem, nőnek is szükségem van az elfogadásra” – hangzott el a replika. Mert az közismert és szinte elcsépelt mondat, hogy „minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – aminek a fordítottja is igaz kellene legyen, vagyis minden nőnek szüksége van egy erős férfira.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával