A megváltozott forgalmi rendű marosvásárhelyi Arató utca tovább szedi „áldozatait”.
2016. szeptember 01., 19:552016. szeptember 01., 19:55
Miután több koccanásos baleset is bekövetkezett a Poklos-híd leszakadása óta, kedden a város polgármesterét bírságolták meg a rendőrök, s a jogosítványát is bevonták, mert nem vette figyelembe a közlekedésirányító táblák jelzéseit. Akkor azt mondta, rosszak a jelzések, és ezért a közterület-fenntartó szolgálat a hibás.
Kicserélték a forgalomirányító táblákat, átrendezték a forgalmat, erre csütörtök reggel újabb baleset történt. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop elmondta, egy VW Jetta 60 éves kománfalvi hölgyvezetője a Sasok utcájából az Arató utcába befordulva nem adta meg a kötelező elsőbbséget egy Seat Ibiza 37 éves hölgyvezetőjének, és összeütköztek. A balesetben mindkét vezető megsérült, mindkettejüket kórházba szállították a helyszínre érkező mentősök.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!