A magyarok és románok közötti feszültséget is jelezheti az avatás ügye

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A beavatottak számára a koronkai általános iskola bejáratánál kétoldalt álló emléktárgyak kimondatlan, felszín alatt rejlő feszültségről tanúskodnak, amely időnként fel-fellángol, aztán pedig elül – írja pénteki címlapsztorijában a Vásárhelyi Hírlap.

Vass Gyopár

2015. szeptember 18., 20:582015. szeptember 18., 20:58

Bár az ortodox egyház által hétfőn felszentelt emléktábla visszahelyezéséről nem született törvényes képviselő-testületi döntés, Daniel Chesa helyi önkormányzati képviselő úgy véli: nem is szükséges.

A ma az ortodox templommal és parókiával szemben található Tholdalagi Mihály Általános Iskola bejáratánál a község rövid története olvasható, többek között annak iskolájáról: „Az első feljegyzések az iskola működéséről 1560-tól vannak. A ma is létező épület, melyben 1948-ig működött  a református elemi népiskola, 1914-ben épült, ebben két osztályterem, egy iroda és tanítói lakás volt. 2001-ben az iskola felvette a Tholdalagi Mihály nevet”. Az iskola folyosójának falán is korabeli képek, különböző alkalmakról írt újságcikkek tanúskodnak az iskola múltjáról. „A Tholdalagi család nevéhez kötődik Marosszék egyik legrégebbi iskolája, hiszen már az 1500-as krónikák megemlítik a földszintes, zsindelyfedeles tetejű, döngölt padlójú épületben zajló oktatást” – olvasható egy, az iskola névadásáról szóló 2001-es cikkben.

Az iskola volt igazgatójától, a ma is ott tanító Wellmann Richardtól megtudtuk, a Tholdalagi-féle első iskola a református elemi népiskola helyén működött. Azt is elmondta, a mai iskola helyén valóban az ortodox egyház építtetett iskolát, amely kezdetben egy tanítói lakból, egy osztályteremből és pincéből állt, és az évek során többször is bővítették.

Ennek a valamikori iskolának az emlékét kívánja ápolni az ortodox egyház. A Daniel Cheșa által elmesélt történet úgy kezdődik, hogy állt egy márvány emléktábla az iskola oldalán, mely előbb megrepedt, majd a 2007–2008-as években történt iskolafelújítás során eltűnt. Az ortodox parókia hét évet várt, hogy visszahelyezzék az emléktáblát, de látva hogy ez elmarad, saját költségén újracsináltatta. A mostani táblán ugyanazt írja, mint az egykorin: „Ezen román felekezeti iskola alapítóinak emlékére, amely iskolát 1919-ben Matei Partenie pap, Cristea Ioan tanító és dr. Dandea Emil építtette”.

A második tábla avatására, pont iskolakezdés napján, mint beszámoltunk róla, a tanácsos meghívta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a megyei tanács, a prefektúra, a helyi községháza képviselőit, és a tanácsos kollégáit is. Cheșát, elmondása szerint, a háttérben maradni kívánó ortodox egyház bízta meg az ügyintézéssel. „Úgy gondoltam, mindez nem a képviselő-testület hatáskörébe tartozik, ezért a tanfelügyelőséghez és az iskola igazgatóságához fordultam átiratban, és tájékoztattam szándékaimról a polgármesteri hivatalt is” – sorolta, hozzátéve, hogy a dolgok nagyon simán mentek: Fülöp Rezső akkori igazgató nagyon együttműködő volt, Takács Olga polgármesterrel is beszélt, beleegyezett, sőt, maga Takács Szabolcs alpolgármester szerelte fel a táblát múlt csütörtökön.

Ezt látva, és azt, hogy az avatóra küldött meghívását nem fénymásolták le a pénteki tanácsülésre a kollégáinak, szóban hívta meg őket. Mire Nagy Márton volt polgármester „egyből felkapta a vizet”, hogy csak az igazgató hívhatja meg őket. Az indulatok tovább fokozódtak, és Cheșa mindenképp ragaszkodott ahhoz, hogy másfél órás beszélgetésünk egyik mozzanataként lejátssza nekünk a tanácsülésről készült hangfelvételt, és bebizonyítsa, Nagy Márton el akarta kergetni a kormánybiztost. A felvételen hallatszik, amint Nagy kilátásba helyezi, hogy „még húsz embernek szól”, de értelmezés kérdése, hogy valóban fenyegetésként, elkergetési szándékként hangzik-e ez el. Cheșa kifejtette: csak egy nyugodt tanévnyitót akart, és nem egy tojás vagy tyúk volt-e előbb-vitát, különösen annak fényében, hogy azt állítja magáról, rengeteget segít a magyar közösségnek, neki is magyar felesége van, és többek között a Tholdalagi kastélyt szeretné megmenteni az enyészettől.

Kérdésünkre, hogy jogászként nem gondolja-e, hogy a tábla visszahelyezéséhez tanácsi határozat szükségeltetett volna, azt felelte: nem, miért? Elmondta, a községháza falán magyar és román nyelvű tábla emlékezik meg az intézmény tervezőjéről és kivitelezőjéről – ami ráadásul állandó reklámnak is minősül –, de sosem látta a tanácsi határozatot, mely erre rábólint. Hozzátette: az emléktábláknak szimbolikus értékük van. „Ezek a moralitásról szólnak. Ha egy intézményhez fordulsz, és az illető intézmény megengedi, hogy valamit tájékoztató jelleggel felszerelj, rendben van” – magyarázta a tanácsos.

A Vásárhelyi Hírlap felvetésére, miszerint az előző táblának sem volt hivatalos engedélye, az elhelyezéséről nem született tanácsi határozat, Cheșa elmondta: van rá prefektusi engedély, és mivel a mostani tábla szövege ugyanaz, mint a régié, ezért olyan, mintha eddig is ott lett volna a tábla, tehát a prefektusi engedély erre is érvényes. Ez az a pillanat, amikor hallani véljük a csak telefonbeszélgetésekből ismert Nagy Márton hangját, amint elismételné azt, amit olyan sokszor már eddig: mivel az épület a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozik, ezért a tábla kihelyezéséről közigazgatási úton, azaz tanácsi határozattal kell dönteni. Egy másik tisztázó jellegű kérdésünk Daniel Chesa felé arra vonatkozott, hogy miért áll az állami, kétnyelvű iskola falán egy olyan szöveg, amely azt sejteti, hogy „ebben” az intézményben – amit a mindenkori koronkai iskolaként értelmezhető – ortodox felekezeti oktatás zajlik, és hogy a településen 1919 óta létezik oktatás?

Az egyben panziótulajdonos beszélgetőtársunk elismerte, lehet, hogy igazunk van, de ezt nem úgy kell érteni, hanem úgy, hogy az ortodox felekezetű iskolát 1919-ben építették. Cheșa úgy véli, ha az önkormányzat kérte volna, két nyelven tüntették fel volna a szöveget, és a magyarból tetszés szerint kihagyták volna a felekezeti szót. De ha szó nélkül beleegyeztek, ha nem volt kifogásuk sem az egynyelvűség, sem a megfogalmazás ellen, akkor most nincs miért azt állítani, hogy ez törvénytelen.

A fenti beszélgetés lényegesebb mozzanatait ismertettük Takács Olga polgármesterrel, aki már a múltkori találkozásunkkor is hangoztatta, nem kíván háborút, nem kívánt reagálni az elhangzottakra.
Wellmann Richardtól tudtuk meg, hogy miután a helyiek 1997-ben megfogalmazódott vágya volt, hogy az általános iskola felvegye a Tholdalagi Mihály nevet, s 2001-ben ez rengeteg munkával, vesződéssel és utánajárással valóra is vált, elkezdték vizsgálgatni azt a tanfelügyelőségről, hogy mily módon sikerült véghez vinni mindezt. Egyszer pedig megjelent az egyik állítólagos építő leszármazottja is, Matei Cornel, hogy szerszámra lenne szüksége egy márványtábla felszereléséhez. Akkor a helyiek kitessékelték az illetőt, de nem hagyták annyiban, és csak felszerelték a táblát.

Wellmann a korabeli visszaemlékezéseket felidézve elmondta: ezt az iskolát nem az a három ember építtette, hanem a falubeliek, akiket kényszerítettek erre. A volt igazgató úgy véli, a politikának nincs helye az iskolában.

Az ügyben megszólítottuk Novák Csaba Zoltán történészt is, aki az ügy részletes ismeretének hiányában is megfontolandó dolgot tanácsolt, és amely összecseng a Nagy Márton által hangoztatottakkal. Szerinte az önkormányzatnak el kellene készíttetnie a település iskolatörténetét, amelyből kiderülne, hogy az adott épületekben mettől meddig működtek az oktatási intézmények. Novák hangsúlyozta: egyértelmű, hogy az ortodox egyház alapíthatott iskolát a környéken, de az is biztos, hogy azelőtt is létezett oktatás a településen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét