
Fotó: Nyulas Piroska
Szüreti mulatságot tartottak pénteken Vadadban a kisiskolások és az óvodások a helyi kultúrotthonban.
2015. október 11., 15:572015. október 11., 15:57
2015. október 11., 16:532015. október 11., 16:53
A rendezvény méltán nevezhető hagyományosnak, hiszen tizenöt éve töretlen folytonosságnak örvend, nem úgy, mint a fiatalság által megrendezettek. A szűkös keretek, a humánerőforrás egyre szerényebb volta miatt nem egyszerű a kulturális tevékenységek megszervezése ebben a kis faluban, ám ennek ellenére a tanítónő és az óvónő igyekeznek becsempészni a kicsik életébe a magyar kultúra sokszínűségét. A 24 éve itt tevékenykedő tanítónő ötlete volt, hogy a kicsik tartsanak szüreti bált a faluban:
„Szerettem volna ezt bevezetni, mert úgy látom, hogy van értelme, őseink örökségét illik tovább vinni. Az egész eseménynek megvan a maga közösségformáló ereje, azonkívül pedig a gyerekek megtanulnak táncolni is egy bizonyos szintig, és persze jól érzik magukat, szeretik az ilyen eseményeket” – mondta el Ács Ilona tanítónő, aki már tizenöt éve tanítja az énekeket, táncokat a gyerekeknek. Idén a hideg idő miatt elmaradt a szekeres felvonulás, ami szintén a repertoárjukba szokott tartozni.
A kicsik előadását táncmulatság követte, melyen javarészt az édesanyák vettek részt, a legtöbb családfő ugyanis külföldön dolgozik. Nem maradhatott el a tombola, vagyis a szőlőkorona kisorsolása, melyet a szülők adományából raktak össze. A belépőből és a tombolákból összegyűlt pénzt a gyerekek tanfelszerelésére, a kiadásokra fordítják majd.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!