
Fotó: Gligor Róbert László
A múlt vasárnap szervezett nyárádszentmártoni ünnepség után a hétvégén újabb helyszínen tartanak Márton napjához kapcsolódó rendezvényt.
2015. november 11., 21:552015. november 11., 21:55
Ezúttal Erdőszentgyörgyön is érdekes, szórakoztató programokkal ünnepelhet a lakosság. A Százfonat Szociokulturális Egyesület Márton-napi vigasságokat szervez szombaton délután a kisváros főterén, a Rhédey-kastély udvarán. A gyerekek számára kézműves foglalkozásokat és játékos versenyeket szerveznek, lehet majd lovagolni is, továbbá mindenkit várnak a Márton-napi vásárba, amelyet az udvaron, rossz idő esetén a kastély pincegalérájában tartanak meg. A helyi termelőket és kézműveseket saját portékáikkal várják, de a pedagógusokhoz, gyerekekhez és szülőkhöz is felhívást intéztek, hogy gyűjtsék össze és adják el a vásárban a már nem használt, de jó állapotban lévő ruhákat, játékokat és egyéb használható tárgyakat, a bevételt pedig a csoportok, osztályok saját céljaikra használhatják fel.
A délután folyamán a kilátogatókat libazsíros kenyérrel, meleg teával és pogácsával kínálják és sorsjegyeket is lehet vásárolni, mert nem marad el a Márton-napi lúd kisorsolása sem, de az árusok legszebb asztalát és cégérét is díjazni fogják.
Ugyancsak szombaton ünnepli hetedik „születésnapját” a helyi Százfonat néptáncegyüttes. Ebből az alkalomból szeretettel meghívnak mindenkit programjaikra: 18 órától a kultúrotthonban Liba galiba címmel szerveznek táncelőadást, amelyet 19 órától táncház követ, és amelyre kiemelten várják a néptánccsoport egykori tagjait is.
Nyárádszentmártonban nem volt hagyománya a Márton napi libaeledeleknek, sőt Márton nevű személyről sincs most tudomása a faluban – emlékszik vissza az itt töltött harminc évi szolgálat időszakára Varga Sándor jelenlegi szovátai unitárius lelkész, aki bevallotta: Nyárádszentmártonban ő vezette be a Szent Márton napi ünneplést, mert nagyon közel áll hozzá az egykori szent püspök életvitele, aki ételét és ruháját osztotta meg a nélkülözőkkel. Ami a Márton-napi libát illeti, az első években három szárnyast vágtak, és megsütve felkínálták kóstolásra a kultúrotthonban az ünneplőknek, később már csak a Márton-nap szervezésében részt vevő nőszövetség és keblitanács tagjai számára készítettek közös libavacsorát.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!