
Fotó: Boda L. Gergely
Huszonkét civil szervezet tett közzé nyílt levelet nemrég, amelyben a KRESZ módosítását célzó törvénytervezet vitájának elhalasztását kérik, mivel szerintük a szakemberek véleményét jobban figyelembe kellene venni a módosításnál.
2016. január 11., 13:492016. január 11., 13:49
A törvénymódosító javaslat megtárgyalásnak halasztását kéri huszonkét civil szervezet azért, hogy lehetőségük legyen a szakembereknek is hozzászólni a témához. A „huszonkettek” között három Maros megyei nemkormányzati szervezet is van: a Maros Megyei Közösségi Alapítvány, a Marosvásárhelyi unDAverde Egyesület, valamint a marosvásárhelyi Pro Biciclo Urbo Egyesület. Szerintük engedni kell, hogy ebben a témában kifejtsék véleményüket azok a szakértők, akik a Fenntartható Városi Mobilitás Terveinek (PMUD) kidolgozásában részt vettek, ők ugyanis 14 hónapon keresztül elemezték a közúti szállítás legfontosabb kérdéseit Románia legnagyobb városaiban.
A jogszabály-módosító tervezetet a román parlament felsőházának negyven tagja nyújtotta be, s a törvénymódosítással többek között azt kívánják elérni, hogy a forgalomban agresszív módon megnyilvánuló járművezetőket szigorúbb elbírálásban részesítsék, növeljék a büntetési tételeket, s ezáltal a KRESZ rendelkezéseinek szigorúbb betartására kényszerítsék a felelőtlenül viselkedő vezetőket. A január 7-én nyilvánosságra hozott nyílt levélben az aláírók azt kérik, hogy a tervezet vitáját halasszák el addig, amíg meg nem hallgatják azoknak a szakembereknek a véleményét, magyarázatait, akik a PMUD kidolgozásában részt vettek, s amíg ezeket a véleményeket nem bocsátják vita alá.
Mivel a Fenntartható Városi Mobilitás Tervei paradigmaváltást is feltételeznek, az aláírók időszerűnek tartják, hogy a több mint száz szakember véleményét megmagyarázzák a döntéshozatalban felelős személyeknek.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!