A közösségi erő fontosabb a politikai döntéseknél

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Többet számít a központi politikai döntéseknél az, hogy mennyire erős, kezdeményező saját jövéképének formálásánál a helyi közösség – derült ki a régió ökoszisztéma-szolgáltatásait feltérképező projekt során.

Gligor Róbert László

2016. március 09., 11:152016. március 09., 11:15

A turizmus, a faipar és a begyűjtött növények (gyógynövények, vadgyümölcsök) és gombák feldolgozása a Nyárád és Kis-Küküllő mente jelentős gazdasági potenciállal rendelkező ökoszisztéma-szolgáltatásai. Mindez a szakértők és a helyiek számára legfontosabb hat ökoszisztéma szolgáltatás vizsgálatából és térképeiből derült ki.

A marosvásárhelyi Milvus Csoport madártani és természetvédelmi egyesület a Magyar Tudományos Akadémiával és a CEEweb for Biodiversity nevű közép- és kelet-európai természetvédelmi civil szervezetek hálózatával együttműködve valósítja meg azt a projektet, amelynek célja az ökoszisztéma-szolgáltatások feltérképezése a Nyárád- és Kis-Küküllő menti Natura 2000 területeken. Térképek készültek, amelyek segíthetnek a helyi és megyei hatóságoknak, a terület döntéshozóinak és a gazdasági élet szereplőinek a vidék gazdasági fejlődésének megtervezésében.

A projekt keretében működő szakértői tanács legutóbbi ülésén kiderült, hogy a környezet állapotát hosszú távon két tényező befolyásolhatja döntően: a közösség, valamint a hazai és európai törvénykezés. A múlt hétvégén Erdőszentgyörgyön szerveztek találkozót a különböző szférák képviselőivel, polgármesterek, kistérségi szakemberek, vállalkozók, gazdák, természetvédők, erdészek, szociális munkások mondhattak véleményt arról, hogy szerintük mi az, ami leginkább befolyásolja a térség jövőjét.

Azt vizsgálták meg, hogy milyen lehet a közösség (összetartó-e vagy gyenge) és milyen lehet a törvénykezési rendszer (központosított-e vagy a döntések helyi szinten születnek). Ezeket koordinátarendszeren ábrázolva négy lehetséges kép vázolódik fel: egy-egy erős és gyenge közösség egy-egy központosított vagy helyi szinten döntő környezetben. Húsz meghívott négy csoportban azon dolgozott, hogy megvilágítsa: ha ezek a feltételek következnének be, az hogyan hatna az emberek életére és az ökoszisztémára, milyen jövőkép vetítődne ki a következő huszonöt évre.

Kelemen Katalin, a projekt menedzsere elmondta: számára megdöbbentő volt, amikor kiderült, hogy a közösségi erő sokkal fontosabb lehet, mint a politikai döntések. Azaz egy erős közösség jól tudja érvényesíteni az érdekeit, és kiküszöbölheti a rendszer gyengeségeit, hibáit, míg egy gyenge közösség jövőképe borúlátóbb, és itt a természetvédelmi szervezetek mellett a közösségerősítő civilekre is szükség lenne.

A tapasztalatokat, következtetéseket a következőkben mennyiségi mutatókra váltja át a projekt munkacsoportja, és azt fogja megvizsgálni, milyen hatása lehet az ökoszisztéma-szolgáltatásokra, és annak milyen gazdasági következményei lehetnek. A négy jövőképpel kapcsolatban kérdőívezést fognak végezni, hogy kiderüljön, melyik a legoptimálisabb, majd kialakítanak egy javaslatcsomagot azokkal az intézkedésekkel, amelyek a kiválasztott jövőkép megvalósulását segítik elő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés