A korábbi összeg fele jut a kistérségnek

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A szakemberek szerint a következő fejlesztési ciklusban Romániába visszatér a LEADER-program oda, ahonnan „kisiklott”. A községvezetők ennek kevésbé örülnek, hiszen infrastrukturális beruházásokra nem sok pénz jut majd.

Gligor Róbert László

2016. április 04., 12:172016. április 04., 12:17

Antal Zoltán kistérségi munkaszervezeti vezető szerint Romániában a LEADER program „kisiklott” az elmúlt fejlesztési ciklusban, mert az országos vidékfejlesztési terv (PNDR) „kicsinyített változata” volt, azaz párhuzamosan futottak, csak a pénzalapok aránya volt különböző.

A következő időszakra viszont egészen más irányt szabtak a programnak: ezentúl helyi ötleteket, innovatív kisprojekteket támogatnak, azaz mindent, ami nem pályázható meg a PNDR-ben. A szakember szerint nem volt helyénvaló az, ami eddig történt, hogy eurók százezreit aszfaltozásra, kultúrotthonok feljavítására költötték egyes térségekben, míg a Nyárádmentén innovatív ötleteket próbáltak kivitelezni.

Nem kis dilemma előtt állnak országszerte a helyi akciócsoportok, így a nyárádmenti is: az elmúlt időszakban 2,3 millió eurót költhettek pályázatok támogatására, míg a következőben csupán 1,1 milliót. Ennek elosztásáról tanácskoztak pénteken a nyárádmenti polgármesterek, ugyanis a most készülő fejlesztési stratégiában meg kell határozni az összeg felhasználásának irányvonalait.

Öt intézkedést vetítenek elő. Szociális infrastruktúrára 150 ezer eurót költenének, itt a közösségek helyi betegellátó rendszerét fejlesztenék orvosi eszközellátás révén. Háromszázezer euró jutna alapszolgáltatásokra, azaz parkok, buszmegállók, játszóterek, többfunkciós kispályák kialakítására, felszerelésére, biztonsági és közvilágítási rendszerekre, köztéri művészeti alkotások felállítására, tematikus sétányokra. Százezret költenének kulturális projektekre, falukép- és örökségvédelemre, helyi érdekeltségű, hagyományos vagy műemlék jellegű épületek javítására és a szellemi hagyaték ápolására. Legtöbbet, 450 ezret a kisvállalkozásokra fordítanának, hisz a gazdaságélénkítő hatást kiemelten szeretnék kezelni. Itt induló vagy működő cégek nyerhetnének támogatást turisztikai, egészségügyi szolgáltatásokra, szabadidős tevékenységekre, kisipari, kreatív kézműves, hagyományos jellegű termékek előállítására. Százezer euró jutna asszociatív intézkedésekre, a gazdák közötti együttműködés, szövetkezés kultúrájának megteremtésére. Kedvező feltételek mellett lehetne rövid élelmiszerláncos projekteket kivitelezni a mezőgazdasági termelő, a feldolgozó kisüzem és egy kutatási vagy oktatási intézmény részvételével.

A községvezetők keserű szájízzel ugyan, de higgadtan vették tudomásul, hogy az eddigi összegnek fele jut most a kistérségnek, ezért nem infrastrukturális beruházásokban kell gondolkodni. Száz-kétszáz méter azfaltút helyett inkább egy-egy tematikus ösvényben, amely a település természeti, kulturális, szakrális értékeit emeli ki. Mindemellett figyelni kell a PNDR kiírásait is, ahol ezután kedvezőbb feltételek mellett tudnának infrastrukturális beruházásokra pénzeket lehívni az önkormányzatok.

Az elkövetkező egy hónap alatt véglegesíteni kell a fejlesztési stratégiákat – tudtuk meg. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium augusztusig ki kell értékelje ezeket, és szerződést kell kössön az Európai Unióval a nyertes stratégiák finanszírozásának biztosítására. Ha a kistérségi stratégia megfelelő lesz, az 1,1 millió mellé „bónuszként” még akár további félmillió eurót is szerezhet pályázatokra a Nyárádmente a minisztériumtól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés