A Faragó községhez tartozó Tancs faluban három évvel ezelőtt sportpályát építettek 80 ezer lejből. Egy kis szépséghibája volt ugyan a dolognak, mert a pályán állt egy öreg tölgyfa.
2015. június 23., 18:102015. június 23., 18:10
2015. június 23., 20:112015. június 23., 20:11
Nem bántották, ha oda nőtt, hát ott maradjon, mondták a község és a falu elöljárói, akik nem akarták megsérteni, vagy ne adj’ Isten megharagítani a falubelieket azzal, hogy a fát kivágják. A területet a volt tulajdonosai adományozták a községnek, illetve a falunak erre a célra, s bizonyára ők sem vették volna jó néven, ha a fa eltűnik onnan.
Most egy kereskedelmi tévécsatorna munkatársa felfedezte a pályán levő tölgyfát, ennek következtében a fa ügye és egyben sorsa a következő tanácsülés napirendjévé vált. Ha eddig senkit sem zavart, most már ügyet csináltak belőle. A községi tanács fogja eldönteni, hogy az „illetéktelen behatolót” kivágják, vagy otthagyják.
A polgármester, Ioan Milăşan fapárti. Azt mondja, a fa egyedi, unikumnak számít a maga 150 évével. Ő korábban úgy nyilatkozott, hogy nem kellene kivágni, de a döntést a helyi tanácsosokra bízza. Az alpolgármester, Valentin Florea hol így, hol úgy beszél. Előbb elmondta – az ő gyerekkorában is állt egy zászlótartó vasoszlop a futballpálya közepén, de az senkit sem zavart: a focisták kikerülték, és baleset sem okozott, senki nem fejelte le. Most a taktikai lépéseket a játékosok a fa figyelembevételével dolgozzák ki. Ezért aztán elvileg ő is a kivágás ellen van. Ám egy másik alkalommal azt mondta: ki fogják vágni, úgy, ahogy kivágják az erdőket is.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
szóljon hozzá!