
Folyamatosan elkövetett sikkasztás miatt folytatnak eljárást egy 23 éves szászrégeni rendőrfelügyelő-helyettes ellen a Maros megyei törvényszéken.
2015. május 05., 17:352015. május 05., 17:35
2015. május 05., 21:082015. május 05., 21:08
Amint a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, igaznak bizonyult az egyik országos hírügynökség által felröppentett hír, miszerint a rendőr maga is bűnözővé vált. Mint megtudtuk, a helyettes felügyelő a Szászrégen városi rendőrség bűnügyi vizsgálati osztályán teljesített szolgálatot, de elragadta a játékgép-szenvedély, aminek nem tudott ellenállni, s egyre gyakrabban egyre több pénzre volt szüksége, hogy szenvedélyének hódolhasson.
Ahhoz, hogy a szükséges pénzt megszerezze, a rendőrség bűnügyi laboratóriumából elemelt négy fényképezőgépet és egy vakut, s azokat a város egyik zálogházába adta be. Az öt leltári tárgy értéke 11.700 lej volt, ám ő 1300 lejért adta zálogba azokat. Ez az eset márciusban történt, de a felettesei vizsgálata bebizonyította, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor a munkaeszközök segítségével sikerült pénzt szereznie ilyen sikkasztási eljárással. Hasonló ügylet nyomait tárták fel egy hónappal korábbi időszakból is. Úgy tűnik, a fiatalember időszakos pénzzavarait úgy hidalta át, hogy zálogba csapott egy fényképezőgépet, majd később egy másikat, s az utóbbiért kapott pénz egy részével váltotta ki a korábban zálogba adott gépet, hogy a hiányuk ne keltsen feltűnést.
Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, a fiatalember már nem tartozik a rendőrség kötelékébe, önként nyújtotta be felmondását. Más források szerint később változtatott álláspontján, s kérte rokkantnyugdíjas állományba való vételét, amihez a fővárosi katonai kórház által kibocsátott orvosi igazolást kívánja felhasználni, amely tanúsítja, hogy pszichiátriai bántalmakban szenved, azaz szenvedélybeteg.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!