A gyerekekre is hangsúlyt fektettek a Forgatagon

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A harmadik Vásárhelyi Forgatagon is a legtöbb Maros parti program a gyermekeknek, családoknak szólt, s ez így rendben is volt, hiszen délelőttönként inkább a kisgyermekes szülők, unokákat elkísérő nagyszülők látogattak ki a rendezvény helyszínére. Az első két évben is résztvevő szervezetek, egyesületek már jól tudták, hogy mivel foglalhatóak le a kicsik és nagyobbak, az idén is színes és érdekes programokkal várták őket.

Simon Virág

2015. augusztus 30., 11:332015. augusztus 30., 11:33

A Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztő Központnál nagy sikere volt a pecsételésnek, alagútba bújásnak, akadálypálya megmászásának, s újra kicsinek bizonyult az apróbbaknak fenntartott hely. A Nilus Waldorf Egyesületnél két alkalommal is dobolni lehetett Hána Lászlóval, s pénteken délben és vasárnap délután is kevésnek bizonyult a Maros partra kihozott djembe és bongó, hiszen mindeniknél legalább ketten ültek és próbáltak meg ritmusra dobolni.

A Védem Egyesületnél is volt interaktív zenefoglalkozás, s a gyermektáncházba is sokan bekapcsolódtak. Az Unitarcoop által, a nagyobbaknak szánt kézműves foglalkozások is népszerűek voltak: lehetett varrni, parittyát- és rongybabákat készíteni, de a gyöngyfűzést is sokan kipróbálták. A nagyobb gyermekek közül sokan szüleikkel, nagyszüleikkel vagy barátaikkal társasjátékoztak a Játsz.ma sátrában, s szinte folyamatosan sorban kellett állni a hegyimentők által felügyelt mászófalnál is.

Mindenképp szólnunk kell a péntek délelőtti gyermekkoncertről, hiszen a szépszámú közönség többször is visszatapsolta a baróti Kelekótya együttest, akik  megzenésített verseket, és saját szerzeményeket adtak elő, s reméljük, hogy még találkozunk velük máskor is Marosvásárhelyen.

A vasárnapi gyermekprogramok fénypontját a járgányparádé jelentette, amikor a totyogók és már futkorászó társaik két- vagy négykerékre pattantak, s bizonyították ügyességüket.

S bár nem tartozott a gyermekrendezvények sorába, igen sok látogatója volt a Marosszentgyörgyről érkezett fagyisautónak is, ahol házi készítésű hűsítő finomságot mértek a gyermekeknek, s természetesen kísérőiknek is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét