A fény: szimbóluma és szinonimája annak, ami jó

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az elmúlt évet a fény évének nyilvánította az UNESCO. Erre reagálva szervezett kultúrtörténeti eseményt a marosvásárhelyi unitárius egyház a Bolyai-téri unitárius templomban.

Antal Erika

2016. február 22., 12:432016. február 22., 12:43

A fény témáját Czire Szabolcs teológiai, Csutak Attila művészettörténeti, Miholcsa Gyula fizikai és Barabás László néprajzi szempontból járta körül, mutatta be a templomot megtöltő hallgatóságnak.

A Bibliára koncentrálva, a böjthöz kapcsolódva Czire Szabolcs, a teológia professzor kiemelte, hogy a fénnyel kezdődött minden, „legyen világosság” – hangzott el először, és világosság lett. A fény a Bibliában szimbóluma és szinonimája annak, ami jó: Isten maga a fény, illetve minden, ami vele kapcsolatban áll – hangzott el az előadásban. A fényhez kapcsolódnak a csodák, ahogyan az életöröm is, és mindaz, ami helyes és jó. Az előadó végül a 7-es számról, mint a teljesség számáról beszélt, amely több mint 700-szor fordul elő a Bibliában.

Csutak Attila művészettörténész a fényről művészeti megközelítésből beszélt. Az építészet és a képzőművészet szempontjából közelítette meg a témát, az antik világban betöltött szerepével kezdve, végigkísérve a középkoron és újkoron át a mai művészetekig. Miholcsa Gyula fizikus, a fény fizikai sajátosságait ismertette, Barabás László néprajzkutató a népszokások szempontjából emelte ki a fény jelentőségét és szimbolikáját.

Az unitárius egyház által kezdeményezett kultúrtörténeti előadássorozat az urobosszal, vagyis a saját farkába harapó kígyó témájával indult, azt követte a szív, majd az alma tematikája. Valamennyi témát több meghívott, többféle szempontból közelítette meg, a bibliai mellett a természettudomány, a művészet és a történelem szemszöge is fontos helyet kapott – foglalta össze röviden az eddigieket Nagy László unitárius lelkipásztor. A fény a negyedik eseménynek volt a központi témája.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok