Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Bocskai Napokat Nyárádszeredában hétvégén, emlékezve a fejedelem 1605. február 21-én történt megválasztására. A programból nem hiányzik a kulturális műsor, valamint a megemlékezés sem.
2014. február 21., 10:272014. február 21., 10:27
2014. február 21., 10:552014. február 21., 10:55
„Minden emberi háladatosság között hazánknak, nemzetünknek tartozunk mindenek felett több jóval, Erdélyországát, mint édes hazánkat, ki minket szült, nevelt és tartott, kinek sok javát vettük és lassan-lassan valamire Isten kegyelmességéből vezéreltettünk, eredeti mindazoknak hazánkból volt, azonképpen holtunk után is, hirünket ott igyekeznők inkább terjeszteni, nevelni és dicséretes emlékezetünket hagyni. Szívem örvend rajta és Istennek érett nagy hálákat adok, hogy én őkegyelmeket, és azt az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom...” – olvashatjuk Bocskai István 1606 végén Kassán kelt végrendeletében az idei napok mottójának is megfelelő szövegrészt.
Politikusoké a pénteki nap
A pénteken délelőtt kezdődő eseménysorozat első programja a bekecsalji középiskolások évtizedes hagyományú történelmi vetélkedője. Délben Üzenet a mához címmel emlékeznek Bocskai politikai végrendelete jegyében a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátrumában, ahol Markó Béla szenátor, Borbély László parlamenti képviselő és Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök tart előadást. 14 órától a fejedelem főtéri szobránál lesz koszorúzás, előtte azonban Székely Endre református lelkész, Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, Hidvéghi Balázs, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke és Tamás Sándor tartanak ünnepi beszédet. Este 18 órától a művelődési házban megnyitják a Székely Szabadság Napja című fotókiállítást a tavaly március 10-ei marosvásárhelyi esemény képanyagából, köszöntő beszédet mond Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, valamint Nyárádszereda testvérvárosainak polgármesterei. 19 órától a Bekecs néptáncegyüttes Hagyatékok című előadását láthatja a közönség.
Zászlót avatnak
A vasárnap délelőtt 11 órától kezdődő istentisztelet keretében felavatják a református gyülekezet zászlaját, majd a szobornál koszorúznak a Bocskai István Dalkar közreműködésével. Ezt követően Okos Márton közíró megnyitja Pécsi L. Dániel jelképművész tárlatát, míg a fejedelem személyiségét Sárkány Viola, a Bocskai Társaság elnöke méltatja. Délelőtt Kulcsár-Székely Attila Mustármag címmel tart előadást Wass Albert műveiből a katolikus templomban, 18 órától a Bocskai-teremben ugyancsak ő mutatja be Nyírő József Halhatatlan lélek című egyszemélyes vígjátékát.
Idén is lesz honismereti út
Szombaton a szervezők a Bocskai emlékhelyekre viszik el külföldi vendégeiket. Kolozsváron a fejedelem és Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály és a Farkas utcai templomokat ismerhetik meg, majd a Protestáns Teológiai Intézetben megtekintik Ábrányi Lajos festményét a fejedelemről, de Szervátiusz-kiállítást is terveznek meglátogatni, majd hazafelé jövet a marossárpataki szoborparkba is betérnek.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!