A drog rossz – üzenik az egyetemistáknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A tájékoztatás, figyelemfelkeltés céljából szervezik meg XII. alkalommal Az én drogfogyasztás-ellenes üzenetem című kreativitási vetélkedőt, amelynek keretében idén az egyetemistákat is alkotásra buzdítják. Ez utóbbi réteg bevonása azért  fontos, mert a 17-25 év közötti fiatalok körében a leggyakoribb a tiltott szerek fogyasztása.

Simon Virág

2016. február 14., 19:152016. február 14., 19:15

Román vagy magyar nyelven írt esszével, rövidfilmmel, képzőművészeti alkotással jelentkezhetnek az országos megmérettetésre azok a fiatalok, akik fontosnak tartják felhívni társaik, a közvélemény figyelmét a hallucinogén szerek fogyasztásának veszélyeire. Az Országos Drogfogyasztás elleni központ helyi vezetője, Aleodor Roman pénteken hirdette meg az idei vetélkedőt, amelynek újdonsága, hogy nemcsak a középiskolásokat, hanem az egyetemistákat is bevonják. Mint elmondta, a tájékoztató kampányaik során jó kapcsolatot alakítottak ki az egyetemista szervezetekkel, az ő kérésükre hoztak létre idén egy külön részleget, amelyre a nagykorúvá vált fiatalok is benevezhetnek.

Tavaly Maros megyét az országos alkotói versenyen többek között a dédai szakiskola tanulója, Luciana Danciu képviselte, aki rajz kategóriában első helyezett lett. Mint elmondta, alkotását két részre osztotta, a rajzlap egyik felén egy, a zöldellő természetben boldogan sétáló családot mutatott be, a másik felére pedig a szürke szakadék szélén egyedül egyensúlyozó fiatalt rajzolt, így szemléltetve, hogy milyen következményei lehetnek a drogfogyasztásnak.  Idén az alkotásokat május 9-ig várják a helyi központ Kárpátok sétánya 17. szám alatti székhelyén vagy beküldhető a cpeca.mures@ana.gov.roipj e-mail címre. A vetélkedő feltételeiről a 0265-210 230-as telefonszámon lehet érdeklődni.

Aleodor Roman igazgató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elmúlt évben 81 személy fordult hozzájuk segítségért, közülük 68-an újak voltak. Maros megyében, akárcsak országos szinten leginkább a 17-25 év közötti fiatalok körében gyakori a drogfogyasztás, legtöbben marihuanát használnak. Az igazgató szerint még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az iskolai tájékoztató kampányokra, de a szülőknek, nagyszülőknek is fel kell hívni a figyelmét arra, hogy beszéljenek gyermekeikkel a rájuk leselkedő veszélyekről, s figyeljenek oda még jobban a fiatal nemzedékre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés