
Fotó: Boda L. Gergely
A cukorbetegek világnapját a Nemzetközi Diabetes Szövetség (IDF) és tagszervezetei minden év november 14-én ünneplik. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak azok a marosvásárhelyi szakemberek, akik szerdán sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet a népbetegség veszélyeire, és ismertették a megelőzés fontosságát, lehetőségeit.
2014. november 12., 16:462014. november 12., 16:46
Gina Suciu, belgyógyász- diabetológus főorvos, a marosvásárhelyi diabetológiai központ vezetője a cukorbetegséggel kapcsolatos aggasztó orvosi statisztikákat ismertette. Eszerint világszerte 380 millió diabéteszes személyt tartanak számon, de szinte duplája ennek azon személyek száma, akiket nem diagnosztizáltak, nem szerepelnek semmilyen nyilvántartásban. A diabétesz a 21. század egyik nagy kihívása, amely egyre több áldozatot követel: két évvel ezelőtt 4,8 millió ember halt meg világszerte ebben a betegségben, tehát egyre inkább sürgetővé válik a betegség időben való felfedezése, kezelése. Az ország diabetológiai központjaiban 500 ezer cukorbetegről tudnak, és mintegy 300 ezerre becslik a nem nyilvántartott diabéteszesek számát. Maros megyében mintegy 38 ezer cukorbetegséggel diagnosztizált személyt tartanak számon, az elmúlt három évben pedig évenként több mint 3500 új beteget fedeztek fel.
Szabó Mónika belgyógyász-diabetológus, egyetemi adjunktus, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi és Klinikai Kórház orvosa felszólalásában a megelőzés fontosságát hangsúlyozta: a 2-es típusú, azaz felnőttkorban kialakuló diabétesz kialakulásában kulcsszerepet játszik az egészségtelen életmód. Ezek közül elsőként emelte ki a szedentarizmust, azaz az ülő életmódot, ami gyakran egészségtelen étkezéssel párosul, mindez pedig sajnálatos módon már gyerekkorban cukorbetegséget eredményez. Szabó Mónika szerint a gyerekeknek több mozgásra, több tornaórára lenne szükségük, ezenkívül mindannyiunknak kerülnünk kellene a kalóriadús, szénhidrátokban gazdag gyorséttermi ételeket, a cukros üdítőket, amelyekre folyadékként tekintünk, pedig a bennük lévő cukortartalom miatt élelmiszereknek számítanak. A diabetológus a reggeli fontosságát hangsúlyozta, amit ha kihagyunk, nagyon gyakran a délutáni, esti kiadós étkezésekben üt balul vissza, ugyanakkor az esti nassolás ellen is felszólalt, hangsúlyozva, hogy a zsírok lebontásáért felelős enzimek a nap ezen szakában nem működnek.
A szakember úgy véli: fontos a betegség korai stádiumban való felfedezése, a gyors diagnózis, mindezt pedig szűrőprogramokon-, továbbá a 45 év fölötti lakosság körében rendszeres időközönként végzett vércukorszint- vizsgálatokon keresztül lehetne megvalósítani. A vércukorszint-vizsgálatok ugyanakkor a fiatalabb, de ülő életmódot folytató, keveset mozgó személyek esetében is ajánlott.
Molnar Rodica, a Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének elnöke az 1-es típusú, gyerekkorban kialakuló diabéteszről beszélt, és elmondta: egy genetikai és környezeti tényezők által befolyásolt autoimmun betegségről van szó, mely megnehezíti az illető személy életét. A fiatal beteg élete gyökeresen megváltozik, ám nemcsak nekik, hanem a szüleiknek is meg kell érteniük és meg kell tanulniuk élni a betegséggel.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!