A Csizmás kandúrral Erdélyben

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Egyhetes erdélyi turnén vesz részt a celldömölki Soltis Lajos Színház. Erdőszentgyörgyön, Csíkfalván, Szovátán már ismeri őket a közönség.

Gligor Róbert László

2015. november 26., 15:422015. november 26., 15:42

Mostani körútjuk során a Csizmás kandúr történetét hozták el a közönségnek. A darab már évek óta műsoron van a színháznál, de mindig változnak a szereplők, megújul a díszlet vagy jelmez. Most a szeptemberben készült, legújabb változatot hozták el, miután Magyarországon egy tizenöt állomásos turnén bemutatták – mondta el Nagy Gábor igazgató.

A darabot a legkisebbektől a felnőttekig mindenki nagyon élvezi, de főleg a gyerekek, hiszen interaktív: előadás közben a színészek beszélgetnek a kicsikkel, két jelenetben fel is hívják őket a színpadra. Ezzel csupán az a gond, hogy ha nincs valaki, aki „féken” tartsa őket, annyian fölmennek a színpadra, hogy a színészeknek nem marad kellő hely.

A mostani turné tizenhét előadást foglal magába, Maros megyében Marosvásárhelyen, Szovátán, Jobbágyfalván, Segesváron, Szászrégenben, Magyarón, Gyulakután és Makfalván látható a darab, a körút pénteken ér véget Korondon. Ez immár a hatvanadik erdélyi turnéja a Soltis Lajos Színháznak 1990 óta – tudtuk meg az igazgatótól.

Korábban nyaranta jöttek nagy jelmezes előadásokkal, hiszen eleinte ritka volt, hogy magyarországi egyletek jöttek, így sokan begyűltek egy-egy nyári este. Közben rájöttek, hogy akkor kell darabot hozni, amikor színházi évad van, és ami nagyon fontos: a gyerekeknek kell színházat hozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Két medvét fogtak be a marosvásárhelyi állatkert területén

Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.

Két medvét fogtak be a marosvásárhelyi állatkert területén
2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában