A családról elmélkedtek a fiatalok

Kilencedik alkalommal szervezték meg a pszichológiai ismereteket népszerűsítő vetélkedőt, amelyre a Maros megyei középiskolások nagy számban jelentkeztek. Mivel 2014 a család éve, az idei megmérettetésre ebben a témában állították össze a feladatokat.

Becze Dalma

2014. november 24., 17:392014. november 24., 17:39

2003 óta szervezi a Harmónia KLM Egyesület és a Maros megyei iskolapszichológusi hálózat munkatársai azt a pszichológia vetélkedőt, amelyen nem csak az iskolában tanult elméletet kérik számon, hanem megtanítják szabadon gondolkodni a fiatalokat. Horváth Zsófia főszervező elmondta, középiskolásoknak szervezik a vetélkedőt, ezen belül is a 10-12. osztályosoknak. „Tizedik osztályban tanulnak általános pszichológiát a fiatalok, a pedagógia középiskolát végzőket kivéve, akiknek szaktantárgy a lélektan. Főként a 10-11. osztályosok jelentkeznek a vetélkedőre, a tizenkettedikesek közül kevesebben, mivel ők el vannak foglalva az érettségivel. Célunk a pszichológiai ismeretek népszerűsítése, továbbá egyfajta szemléletváltásra szeretnénk ösztönözni a diákokat. A vetélkedőn olyan feladatok elé állítjuk őket, amelyek segítségével összekapcsolják az iskolában tanult elméletet a hétköznapokkal. Ez a gyakorlatiasság azért is fontos, mert a tankönyvek, amelyekből jelenleg tanulnak, régi és száraz tudománnyal van tele, szükség van egy kis játékosságra” – mondta a főszervező.

Háromfős csapatok jelentkezését várták a szervezők, a megyéből 18 csoport vett részt a magyar tagozaton, azaz 54 diák. A szervezők az iskolapszichológusokkal együtt állították össze a vetélkedő anyagát. Minden csapat választott magának egy nevet, és előre elkészített bemutatkozással érkeztek a vetélkedőre. „Az volt az első feladat, hogy bemutatkozásként egy mesét írjanak a családról. 2014 a család éve, ezért választottuk a vetélkedő témájául. A cím Az égig érő családfa volt. A továbbiakban a tananyagból feltett tesztkérdésekre kellett válaszolniuk a diákoknak, és keresztrejtvényt is fejtettek ismereteik segítségével. Egy többé-kevésbé közismert filmet is megnéztek a versenyzők, ennek kapcsán szintén kérdésekre kellett válaszolniuk. Szerepjátszás és kollázskészítés is volt a vetélkedőn, ez utóbbinak az összetartó családról kellett szólnia. Jó volt látni azt, ahogyan a diákok saját  tapasztalataikat is felhasználták a feladatok során” – tudtuk meg a főszervezőtől.

Marosvásárhelyről több iskolát is képviseltek a csapatok: Bolyai Farkas Gimnázium, Unirea Főgimnázium, Elektromaros Szakközépiskola, Mihai Eminescu Pedagógiai Középiskola. A megye más településeiről is érkeztek diákok, jelentkeztek csapatok Nyárádszeredából, Marosludasról, Erdőszentgyörgyről, Segesvárról, illetve Szászrégenből. Értékes nyereményeket vittek haza a győztesek, elsősorban szakkönyveket, de adathordozót és laptop táskát is kaptak a díjazottak. Az első helyet elért csapat tagjai egy-egy táblagép tulajdonosai lettek, ők voltak a Bomba agyak Marosludasról. A második helyen a segesvári Törtetők csapat végzett, harmadik lett a bolyais Szivárvány, a negyedik hely pedig a pedagógiai középiskola Lélekfalók csapatát illette.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés