Fotó: Gálna Zoltán
Családok, nőszövetségi közösségek, helyi és környékbeli kíváncsiskodók töltötték meg élettel szombaton a bonyhai Bethlen-kastélyt, amely az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában van, s a nőszövetségre bízták.
2016. július 10., 15:192016. július 10., 15:19
Immár harmadik alkalommal szerveztek nyílt napot az épületben és udvarán, amelyre Erdély számos vidékéről, Brassóból és Kalotaszegről, Székelyföldről, valamint a Nyárád- és Küküllőmentről érkeztek a családok beszélgetni, támogatni a kastély felújítását.
Szombaton újra megnyitották az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége által ügykezelt bonyhai Bethlen-kastélyt a nagyközönség előtt. Az épületet, amelyben évekig a helyi polgármesteri hivatal működött, a Bethlen család leszármazottjai adományozták a református egyháznak. Az egyház vezetősége a nőszövetségre bízta, és jelenleg az Árva Bethlen Kata Alapítvány tesz meg mindent annak érdekében, hogy újra régi pompájában ragyogjon az ódon épület és kastélypark.
Idén a nyílt nap témája a nevelés volt, eköré csoportosultak a foglalkozások, erről szólt a délelőtti istentisztelet is. Főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntő beszédében arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy fontos a családi nevelés, és átadni értékeinket gyermekeinknek, unokáinknak.
„Bármennyire is szeretnénk, még mindig nem tudjuk egyházi iskoláinkat mind visszaszerezni, s azokban gyermekeinket, unokáinkat egymás és Isten szeretetére, keresztyén értékeinkre megtanítani. Így kisebb közösségeinkben, a családokban kell biztosítanunk számukra azt az nevelést, amely felvértezi őket szilárd hittel, és olyan tudással, amely segít megállni az élet viharaiban. Otthonainkban kell megtanítsuk őket mindarra, amelyek alapján bölcs döntéseket tudnak hozni az életben.Fontos a nevelés, de ugyanolyan fontos a példamutatás, hiszen gyermekeink, unokáink úgy fognak beszélni, viselkedni, szeretni és szolgálni, ahogy mi magunk tesszük, ahogy azt tőlünk látták” – hangsúlyozta az egyházkerület püspöke, kiemelve a bonyhai kastélynap fontosságát is.
A nőszövetség elnöke, Boros Melinda arról beszélt, hogy bár látható változások nem észlelhetők a kastélyon, a háttérben komoly munkát végeznek. „Türelmetlenül várják a környékbeliek és mi mindannyian, hogy látható előrelépés legyen a kastély ügyében. Most csak azt látjuk, hogy ugyanúgy néz ki, talán, a rosszakaratú személyeknek köszönhetően még több ablakvédő hiányzik, és gerenda tört össze. De a háttérben sokan és keményen dolgoznak a pályázathoz szükséges előtanulmány elkészítésében, azért, hogy tiszta telekkönyvek legyenek. A háttérben szerveződik és erősödik egy közösség, amelynek fő célja megőrizni és felújítani az adományként kapott Bethlen-kastélyt. Erre a napra is sok önkéntes és helyi egyháztag fogott össze, hogy otthonossá tegyék az udvart és a kastélyt” – mondta Boros Melinda, majd mindenkit arra biztatott, hogy látogassa meg a kastélyt, a közelben levő református templomot, és kapcsolódjon be a programokba.
Szombaton több sátorban előadásokkal, foglalkozásokkal várták a jelenlevőket. Volt presbitereknek, szülőknek és nagyszülőknek külön felállított sátor, de a lelkészeket is beszélgetni, ismerkedni hívták. A legnagyobb sikere a gyermeksátornak volt, ahol különböző ügyességi játékokat lehetett kipróbálni, valamint kézműveskedni is lehetett. Ide a nap folyamán többször is betértek a gyerekek, és mindig találtak valami új és érdekes foglalatosságot. Akinek kedve volt, a cserkészeknél kipróbálhatta az íjászatot, valamint a fára mászást. Nagy tömeget vonzott az ismert református zsoltárokat éneklő közösség is. Ennek vezetőjét, Varga Jutkát külön dicséret illeti, hiszen több órán keresztül összetartotta, és Isten dicséretére biztatta a férfiakat és asszonyokat.
A harmadik kastélynapon kis vásár is volt, amelyen a nőszövetségek mutatták be termékeiket: több helyen lehetett kézimunkákat megcsodálni, vásárolni, de gyöngyöket és házi laskát, valamint szalmából fonott termékeket és szépen díszített mézes pogácsát is árultak.
A találkozót Mészáros Elek szívet melengető koncertje zárta, és a remény, hogy jövőre ugyanitt újra találkozhatnak mindazok, akiknek fontos a református hit, valamint az épített örökség megőrzése.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
szóljon hozzá!