A Bölöni vezette Nancy csapatában is megfordult

A marosvásárhelyi Simon Károly 1995-ben, negyedikes korában kezdett el futballozni a Sportiskolánál, Czakó János tanár edző keze alatt. Itt figyelt fel rá három évvel később, a marosvásárhelyi sportcsarnokban megrendezett Nagy Miki emléktornán Bölöni László, aki akkor a francia élvonalban a Nancy csapatát irányította.

Berekméri Edmond

2014. január 16., 11:072014. január 16., 11:07

2014. január 16., 12:232014. január 16., 12:23


A torna gólkirálya lettem, a dicséretek mellett pedig Bölöni Lászlótól pénzjutalmat vehettem át. Egy évvel később, 1998-ban meghívást kaptunk az 1985-ös korosztályú marosvásárhelyi válogatottal egy franciaországi nemzetközi ifjúsági tornára. A torna legjobb játékosának választottak, és a következő évben próbajátékra hívtak a Nancyhoz. A Sportlíceumtól Csizmadia Csabával és Filip Stoicaval utaztunk ki, és Bölöninek köszönhetően a Nancy második csapatával Nantes-ba léptünk pályára egy tornán, ahol tizenkét együttesből a harmadik helyen végeztünk. Két gólt is szereztem, megdicsértek, ígéretet kaptam, hogy a következő évben kölcsönjátékosként a Nancy színeiben szerepelhetek. De nem volt szerencsém, mert Bölöni szerződést bontott a francia együttessel, a Sporting Lisszabonnál lett tréner, így a tervem füstbe ment” – mondta el portálunknak Simon Károly.

A másodosztályban is szerepelt

Az ígéretes tehetség később a marosvásárhelyi Gaz Metan játékosa lett, majd a C-osztályos Mobila Szovátához igazolt, ahol csapattárs volt a CFR Kolozsvár későbbi kiválóságával, Gabriel Mureșannal. Szovátáról az aranyosgyéresi Huzalgyár vásárolta meg, ahol egy fél bajnoki szezont töltött második ligás játékosként. Pályafutását csatárként kezdte, aztán középső középpályásként osztogatott és lőtt gólokat az ellenfél kapujába. „Serdülőkoromban nagyon sokat játszottam beton és aszfaltpályán, ezt pedig megsínylették a lábaim. Komolyabb sérüléseim nem voltak, de a kemény edzések miatt néha begyulladtak a térdeim. Egy kis szerencsével, Csizmadia Csabához és Filip Stoicahoz hasonlóan, talán többre vihettem volna én is” – számolt be.        

25 évesen hagyta abba a nagypályás focit

Simon Karesz nagypályás labdarúgó karrierje a vártnál jóval korábban, 2009-ben fejeződött be a marossárpataki Kalásznál. Karesznek oroszlánrésze volt abban, hogy a sárpatakiak 15 pont előnnyel nyerték a megyei bajnokság északi csoportját. Az együttes jogot szerzett a D-osztályban való szerepléshez, de nem volt pénz a folytatáshoz. A Nancynél is megfordult játékos 25 évesen akasztotta szegre a focicsukákat. Azóta csak kispályás mérkőzéseken játszik, de szinte mindig megvillantja tehetségét. Nagyszerűen cselez, remekül kezeli a labdát, nagy erejű lövéseit nehéz hárítani. Többször választották már kispályás focibajnokságok legjobbjának. Nem tudni, mi történt volna a kiváló játékossal, ha Bölöni nem távozik a Sportinghoz.

„Nem jött össze. Az évek során felszedtem néhány pluszkilót, így már nehezebb a mozgás, de továbbra is imádom a futballt. Hetente legalább két alkalommal játszom a kollégákkal, barátokkal kispályán. Szívesen foglalkoznék gyerekekkel, ha lenne rá igény. Talán majd egyszer Marossárpatakon, ahol szüleim születtek” – zárta a beszélgetést Simon Károly.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés