
A gyimesközéploki plébániatemplomban 11 órakor kezdődik a szentmise
Fotó: Gecse Noémi
Mária Magdolnáról július 22-én, szombaton emlékezik meg a katolikus egyház. Az ünnepnapon a gyimesközéploki plébániatemplomban 11 órakor kezdődik a búcsús szentmise, amelynek főcelebránsa Oláh Dénes marosvásárhelyi plébános lesz, a szentbeszédet pedig Sebestyén Péter szintén marosvásárhelyi plébános mondja.
2017. július 20., 19:192017. július 20., 19:19
2017. július 21., 23:072017. július 21., 23:07
Mária Magdolna tisztelete a vallásos néphitben – a bűnbánat megszemélyesítőjeként – már a középkortól, de még inkább az ellenreformációtól kezdve van jelen. Ekkor szorgalmazták a hét szentség, köztük különösen a bűnbánat (gyónás) kultuszát. Az a bűnös asszony, aki – Lukács evanagéliuma szerint – könnyeivel öntözte, hajával törölgette és szent olajjal kente meg Jézus lábát, névtelen volt. Csak a hagyomány azonosította vele Magdolnát. János evangélista Bethániai Máriáról, Lázár és Márta húgáról állítja ugyanezt. Az igazi Mária Magdolna (Magdalai Mária) egy megszállott, beteg asszony volt, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, szám szerint hetet, és az asszony ezt követően Jézus állandó kísérője lett.
A három nőalak (Mária Magdolna, Bethániai Mária és az ismeretlen nőszemély) a latin egyházban a legutóbbi időkig egybeolvadt, a keleti egyház kezdettől fogva megkülönböztette őket.
Hideg időre, erős szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely Székelyföld térségét is érinti.
Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
szóljon hozzá!