Hirdetés
Hirdetés

Már nem éri meg toldozni és foltozni, inkább újat érdemes építeni

Új híd épült az Ajta-patak felett •  Fotó: Török Etele

Új híd épült az Ajta-patak felett

Fotó: Török Etele

Idén előreláthatólag sikerül befejezni a Málnásfürdőtől az ágostonfalvi Olt-hídig, illetve a Hagymás-tetőig tartó közel 50 kilométeres útszakasz teljes körű újjáépítését. 2024-ben Kovászna megyében ez lesz a legfontosabb előrelépés az infrastrukturális fejlesztések terén, de emellett egyéb munkálatok is várhatók.

Kocsis Károly

2024. február 09., 08:042024. február 09., 08:04

2024. február 09., 08:052024. február 09., 08:05

Málnásfürdő és – Barót érintésével – az ágostonfalvi Olt-híd között összekötő szakasz felújítása 70 százalékban már elkészült, így jogos az elvárás arra nézve, hogy még az idén sikerül pontot tenni a munkálat végére. A projekt összköltségvetése 88 millió lejre rúg. Ez hatalmas összeg, de összetett és nehéz a kivitelezés is.

Hirdetés

Az erdővidéki munkálat egy másik része a Baróttól Hargita megye határáig, azaz a Hagymás-tetőig tartó, Olaszteleken és Vargyason átvezető, 15 km hosszúságú megyei út rendbe tétele, amely 47 millió lejből készül; itt a munkálatok 60 százalékán vannak túl. Ez a két beruházás

nemcsak útszélesítést, aszfaltozást jelent, hanem tizennyolc híd és több tucat áteresz építését, több tíz kilométernyi sánc kialakítását, három vasútátjáró felújítását, a településeken járdák építését, sok száz kapubejárat kialakítását és még sorolhatnánk.

Amíg elkészült, addig is át kellett kelni rajta valahogy •  Fotó: Török Etele Galéria

Amíg elkészült, addig is át kellett kelni rajta valahogy

Fotó: Török Etele

Ezért is mondta Tamás Sándor megyeitanács-elnök, amikor a folyamatban levő munkálatokról kérdeztük, hogy „nem toldoznak-foltoznak, hanem újat építenek”.

Idézet
A tavasszal elkezdődik a Sepsikőröspatak központjától a Vadas-tető aljáig vezető, közel 2,5 km-es megyei út teljes körű kiépítése is, hiszen ebben az esetben is az alapoktól kezdjük, majd rákerül két réteg aszfalt”

– tájékoztatott a tanácselnök.

A Hatodon is biztonságosabb most a közlekedés •  Fotó: Török Etele Galéria

A Hatodon is biztonságosabb most a közlekedés

Fotó: Török Etele

A szükséges több mint 6,3 millió lejt kormányzati forrásból, valamint saját költségvetéséből teremti elő Kovászna Megye Tanácsa. Ahogy az időjárás engedi, hozzákezdenek a munkálatoknak, és reményeik szerint már idén be is fejezik.

Ugyancsak az Anghel Saligny programból és saját költségvetésből finanszírozzák Sepsibükszádon a 12-es országúttól a vasútállomásig tartó, 1,3 km-es útszakasz újjáépítését, és egy teljesen új Olt-híd építését. A beruházás összköltségvetése ebben az esetben több mint 15 millió lej.

A Barátos és Zabola közötti megyei úton a nagyon rossz állapotban levő részekre, Zabola és Tamásfalva között, valamint Szörcse belterületén a megyei önkormányzat saját költségvetésből aszfaltszőnyeget terített. A teljes szakaszra, a több mint 10 km-es megyei út újjáépítésére az idén a terveket készítik el.

Angyalost aszfaltút köti össze a vasúti megállójával •  Fotó: Török Etele Galéria

Angyalost aszfaltút köti össze a vasúti megállójával

Fotó: Török Etele

Az Ajta-patakon átvezető, tönkrement vashíd helyett új betonhidat építettek. Ezt a forgalom előtt megnyitották, a munkálat lezárása a nyáron esedékes. Emellett

Nagyajtán átalakítják a Középajtára vezető út kereszteződését.

Összesen 11 millió lejes munkálatról van szó, hozzá a pénzt kormányzati forrásból és saját költségvetésből biztosítják.

Új aszfaltút és híd a Besenyői-tó mellett •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Új aszfaltút és híd a Besenyői-tó mellett

Fotó: Kocsis B. János

A következő időszak nagy lélegzetű munkálata a „Szentföldön” – Kézdiszentlélek és Lemhény között – 19 km-en átvezető megyei út átépítése lesz. A tervek elkészültek, ahogy megnyílik az új uniós forrás, mintegy 150 millió lejes támogatásra pályáznak.

A karbantartási munkálatokat – festés, foltozás, kisebb aszfaltszőnyegek, átereszek, útpadkák kaszálása, makadámutak kövezése stb. – a szokásos módon végzi a megyei önkormányzat, ennek költségvetése 5,7 millió lej, amit célirányos kormányzati támogatásból fedeznek. Háromszéken megyei úthálózat hossza 260 km-t tesz ki. Emellett még van 253 km községi út és 283 km országút is a megyében.

Összekötötték Orbaiszéket Bodzavidékkel •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Összekötötték Orbaiszéket Bodzavidékkel

Fotó: Kocsis B. János

Az út- és hídépítés terén tavaly is látványos előrehaladást ért el Kovászna megye. Így például 31,7 millió lejes beruházás révén befejezték a Nagyborosnyó – Kisborosnyó – Nagypatak – Saramás – Bodzaforduló közötti, 22,5 kilométeres megyei út újjáépítését, összekötvén Orbaiszéket Bodzavidékkel. Nagypatak és Saramás között eddig soha nem volt aszfaltozott út. Egy 5,8 millió lejes értékű munkálat eredményeképpen most már Maksát is aszfaltút köti össze Sepsibesenyővel, a Besenyő-patak felett pedig új betonhidat építettek. Ugyancsak kormányzati forrásokból és saját költségvetésből, 1,1 millió lejből Várhegyen is új hidat emeltek.

Sepsibükszádon is új hídra van szükség •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

Sepsibükszádon is új hídra van szükség

Fotó: Kocsis B. János

A várhegyiek sem panaszkodhatnak a közúti infrastruktúra terén •  Fotó: Kocsis B. János Galéria

A várhegyiek sem panaszkodhatnak a közúti infrastruktúra terén

Fotó: Kocsis B. János

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés