
Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A vállalkozók vonzóbb és korszerűbb módszereket kellene bevessenek, amikor munkaerőt toboroznak – véli Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója.
2017. október 23., 20:092017. október 23., 20:09
Az ügynökség vezetője a hétvégi állásbörze kapcsán fejtette ki a véleményét, rámutatva, hogy a résztvevő cégek „klasszikus módon” kínálták az állásokat, plakáton, szórólapokon jelentették meg az ajánlatukat, majd szóban próbálták meggyőzni a munkanélkülieket, ám így nem sikerült felkelteni az érdeklődésüket.
Voltak kivételek is, például a Kovászna megyei tűzoltóság képeket, videókat vetített a tevékenységéről, ilyen módon próbálta meggyőzni az álláskeresőket, hogy mennyire vonzó lehetőséget kínál. Kelemen Tibor leszögezte, a munkaadók kénytelenek lesznek teljes mértékben megváltoztatni a hozzáállásukat, hiszen egyre érezhetőbb a munkaerőhiány, nagyon nehéz komoly, szakképzett munkaerőt találni.
Szerinte sokkal kreatívabbak lehetnének, a fafeldolgozók például bemutathatnák a termékeiket. A sepsiszentgyörgyi börzén több volt az ajánlat, mint a munkakereső. Az ügynökség 437 céget keresett meg, ezek közül 31 jelent meg, összesen 349 munkahelyet kínáltak. A börzén 316 munkanélküli keresett állást, 127 közülük pályakezdő.
Az interjúk nyomán 32 friss végzőst választottak ki az alkalmazók, hogy újabb meghallgatás után szerződést kötnének velük. Helyben egyetlen személyt, egy 52 éves nőt alkalmaztak. Ugyanakkor a vállalkozók is csalódottak voltak, szerintük a munkavállalók egy részét nem is érdekelték igazán az ajánlatok, csak kötelességből vettek részt a börzén, hogy ne veszítsék el a munkanélküli segélyt. Mások pedig túl nagy fizetést kértek, miközben nem volt megfelelő szakképzettségük.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!