Hirdetés
Hirdetés

Már elő van készítve a miniszteri rendelet a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében

Tüntetés az iskoláért 2017 szeptemberében, tanévkezdés előtt. Hátha idén békésebben kezdődhet az iskola. Archív •  Fotó: Boda L. Gergely

Tüntetés az iskoláért 2017 szeptemberében, tanévkezdés előtt. Hátha idén békésebben kezdődhet az iskola. Archív

Fotó: Boda L. Gergely

Elő van készítve az első miniszteri rendelet, amellyel el lehet indítani a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot – nyilatkozta Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerdán az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című műsorában. A politikus szerint most kiderül majd, hogy a szociáldemokraták a politikai akarat mellé tudnak-e közjogi megvalósítást is párosítani.

Pataky István

2018. június 28., 17:242018. június 28., 17:24

2018. június 28., 17:252018. június 28., 17:25

Porcsalmi elmondta, két tanügyminiszteri rendeletre van szükség, az egyik az iskola akkreditációs folyamatának elindításáról szól, a másik pedig a helyi iskolahálózatról rendelkezik. Ha ezek megvalósulnak másfél, két hónap alatt, már idén ősztől indulhat előkészítő osztály a katolikus gimnáziumban – fogalmazott az ügyvezető elnök, aki

nem tudta megmondani, hogy pontosan mikor írják alá az első miniszteri rendeletet.

Hirdetés

A vásárhelyi iskolaügy Strasbourgban is szóba került. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén Zsigmond Barna Pál (Fidesz) felszólalásában felhívta a figyelmet a romániai magyar anyanyelvi oktatás és intézményeinek romló helyzetére. Mint Magyarország volt csíkszeredai főkonzulja beszédében kiemelte, aggodalommal figyelik a marosvásárhelyi katolikus gimnázium újraalakításának elhúzódását, az ügyért harcoló szülők, tanárok állami vegzálását.

A marosvásárhelyi születésű országgyűlési képviselő kiemelte, a romániai magyar közösség és a történelmi egyházak nevében sürgetik a romániai hatóságokat, hogy az őszi tanévkezdés érdekében mielőbb alkossák meg a megfelelő jogi hátteret a gimnázium újraalakításához, valamint vonják vissza az ügyben érintett szülők és oktatók ellen indított eljárásokat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Ez ám a fejlődés! Tizennégy év után ismét iható a csapvíz a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren

Hétfőtől iható a csapvíz a Henri Coandă nemzetközi repülőtéren – tájékoztatott a Bukaresti Repülőtér-üzemeltető Vállalat.

Ez ám a fejlődés! Tizennégy év után ismét iható a csapvíz a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

A következő fagyos éjszakára figyelmeztetnek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn sárga jelzésű riasztást adott ki rendkívül alacsony hőmérsékletek és fagy miatt. A figyelmeztető előrejelzés kedd reggelig érvényes az ország több mint felében.

A következő fagyos éjszakára figyelmeztetnek
2026. február 02., hétfő

Késsel fenyegetőzött egy bentlakásos fiatal, földre teperték a csendőrök – videóval

Késsel fenyegetőzött egy fiatal vasárnap este Zilahon, csendőröknek kellett a földre teperniük és a kezeit hátrakötniük.

Késsel fenyegetőzött egy bentlakásos fiatal, földre teperték a csendőrök – videóval
2026. február 02., hétfő

A Hargita megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást

Az elmúlt 24 órában 85 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 94 embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn Facebook-oldalán a Salvamont.

A Hargita megyei hegyimentők kapták a legtöbb riasztást
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Lecsapott a tél a fővárosra és az ország déli részére – fotók

Nagy télre ébredtek hétfőn a fővárosban és az ország déli részén: a hőmérséklet mínusz 7 Celsius-fokig csökkent, nagyot havazott és fújt a szél. A sofőrök arra panaszkodnak, hogy kevés volt a hóeltakarító gép, és így nehezen lehet közlekedni.

Lecsapott a tél a fővárosra és az ország déli részére – fotók
2026. február 02., hétfő

Konkrét összegeket tettek közzé, hogy mennyivel egészítenék ki a nyugdíjakat

Támogatják a szociáldemokraták, hogy a kormánykoalíció sürgősségi eljárásban fogadtassa el a gazdaságélénkítő intézkedéseket, valamint a nyugdíjasokat és más kiszolgáltatott kategóriákat védő szolidaritási csomagot.

Konkrét összegeket tettek közzé, hogy mennyivel egészítenék ki a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Közelednek az álláspontok, de még nem mondtak le a tiltakozási tervekről az egészségügyben

Noha történtek már előrelépések a Sanitas szakszervezet és az egészségügyi minisztérium között zajló tárgyalásokon, az érdekvédelmi tömörülés még nem mondott le a tiltakozási terveiről.

Közelednek az álláspontok, de még nem mondtak le a tiltakozási tervekről az egészségügyben
2026. február 01., vasárnap

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
2026. február 01., vasárnap

Földrengéssel indult a február

A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt vasárnap 16 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a február
Földrengéssel indult a február
2026. február 01., vasárnap

Földrengéssel indult a február

Hirdetés