
Tavasszal kiköltöznek az árusok a csarnokból. A kinti asztalokat is bérelniük kell
Fotó: Gecse Noémi
A csíkszeredai zöldségpiac kinti asztalait bocsájtják licitre csütörtökön. Közel ötven standot a viszonteladóknak, nyolcvanat pedig az őstermelők számára biztosítanak. Hiába a sok bérbeadásra váró asztal, a kereskedők alig több mint a felét foglalják el. Az őstermelők közül is egyre kevesebben árulnak a piacon.
2018. április 17., 22:102018. április 17., 22:10
Graur Adrian piacgondnok megkeresésünkre elmondta, április 19-ére hirdették meg a versenytárgyalást a zöldségpiac kinti asztalainak bérbeadására. Akik részt szeretnének venni a liciten, a szükséges iratcsomót legkésőbb szerdán 13 óráig kell iktassák a csíkszeredai városházán.
Az első asztalokra van nagyobb igény, hiszen, mint Graur fogalmazott, az emberek manapság már nem járnak körbe az asztalok között, hanem „átfutnak” a piacon, úgy vásárolnak, holott lehet, hogy jobb és olcsóbb terméket találhatnának a hátsó asztaloknál.
Fotó: Gecse Noémi
Mint megtudtuk, a viszonteladók számára 50 asztalt bocsátanak rendelkezésre, azonban eddig mindössze 30-at foglaltak el, és várhatóan a versenytárgyalást követően sem lesz ez másképp. A piacgondnok elmondása szerint egyetlen egy új viszonteladó érdeklődött a versenytárgyalás felől, ezt leszámítva többnyire a régebbről megszokott kereskedőktől vásárolhatnak a csíkiak. Őstermelők pedig már alig vannak a piacon, akik terményeiket árulják.
– jegyezte meg a piacgondnok. Hozzátette, megkérdezett több őstermelőt is, miért nem árulnak már a piacon, de többségük azt válaszolta, nincs ember, aki dolgozzon a földeken és közben áruljon is. A jogszabály szerint egyébként az őstermelőknek a asztalok legalább 40 százalékát kell biztosítani – ennek a feltételnek meg is felel a csíkszeredai zöldségpiac, hiszen 80 standot tartanak fel számukra.
Más volt ez a gyergyószentmiklósi megemlékezés, mint az elmúlt években. A város főterén idézték fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét. A forradalom szelleme „kijött az utcára” – és magával hozott fiatalokat is.
Október 26-ától, vasárnaptól áttér Románia a téli időszámításra, hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az óramutatókat.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján mintegy 100 ember gyűlt össze a sepsiszentgyörgyi 56-os emlékparkban jelenlétével megtisztelni a hősök áldozatát.
A 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit elevenítették fel a kézdiszéki diákok. Az október 23-i, hősök tiszteletére rendezett megemlékezés több kézdivásárhelyi helyszínen zajlott: a református temetőben, a főtéren és a művelődési házban.
A nemzeti emlékezet helyszíne volt október 23-án a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia, ahol az 1956-os forradalom hősei és a szabadság eszméje előtt hajtottak fejet az ünneplők, majd fáklyákkal a kezükben közösen vonultak a Várudvarba.
A gyergyószentmiklósi képviselő-testület napirendjén volt egy iroda biztosítása az EMSZ számára, de a pártnak mégsem lesz új székháza az RMDSZ frakció tartózkodása miatt. Egy új oktatási központ létesítéséhez pedig további egyeztetések szükségesek.
Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért – jelentette ki a miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott ünnepi megemlékezésen csütörtökön Budapesten.
Munkabalesetben vesztette életét egy férfi csütörtökön, aki egy sepsiszentgyörgyi oktatási intézmény felújítási munkálatában vett részt.
Őrizetbe vettek a hatóságok egy 41 éves férfit szerdán Marosvásárhelyen, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert csempészett az országba, melyet itt akart értékesíteni.
A román vízügyi igazgatóság több százmillió euró uniós forrást veszített el hibás döntések és a rossz vezetés miatt – a következmények Parajdon is érezhetők, ahol a bányakatasztrófa a vízügyi mulasztásokkal is összefüggésbe hozható.
szóljon hozzá!