Fotó: Gergely Imre
Csütörtöktől vasárnapig kulturális, sport- és szórakoztató programok várják a gyergyóalfalviakat, ezúttal – is – különleges hangsúlyt kap vasárnap a Szentháromság ünnepi búcsús szentmise.
2024. május 22., 17:002024. május 22., 17:00
Gyergyószék térségében Gyergyóalfaluban szerveztek először falunapokat, a csütörtöktől rajtoló eseménysor immár a 22. lesz. Színvonalas programokkal folytatják a hagyományt. Amint Bege László alpolgármester jelezte, közösségi rendezvénynek szánják, és
és minél több olyan program legyen, amibe be is kapcsolódhatnak.
Különösen fontosnak tartja, hogy az iskola is partnerként vesz részt az eseménysor szervezésében, pénteken az ő programjaik zajlanak, ebből pedig
Az iskolának ismernie kell, hogy ki is a névadója – mutatott rá.
Kiemelte még a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület ünnepi előadását, amelyre immár 22. alkalommal kerül sor ilyen keretek között, azaz egyidős a falunapokkal ez a program is.
A négynapos eseménysor műsorát György Botond, a Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetője ismertette. A nyitányt csütörtökön 17 órától a borzonti származású Birtalan Andrea Mifelénk nincsenek padok című könyvének bemutatója jelenti, majd péntektől pörögnek fel az események.
Pénteken diáknap és sportprogramok lesznek, este pedig a gyergyószéki zenészek által alkotott Monday Jazz Band zenél.
Szombaton többek közt retróautó-kiállítás, fitneszprogram és főzőverseny a kínálat, este pedig Erdélyben először lesz látható, hallható a Szállj fel szabad madár koncertshow ismert magyarországi színészek, énekesek fellépésével, ahol az István, a király rockopera részletei és más ikonikus dalok hangzanak el, amelyek korosztálytól függetlenül kedveltek.
Vasárnap 12.30-kor kezdődik a búcsús szentmise, és ezen a napon lép fel a gyergyószentmiklósi fúvószenekar, a Teddy Queen formációból alakult Néked együttes, és a maga műfajában ikonikusnak számító 3+2 együttes, amely negyvenéves évfordulóját ünnepli.
A részletes program megtalálható Gyergyóalfalu község Facebook-oldalán.
Az 1956-os szabadságharc a 20. század egyik legnagyszerűbb magyar teljesítménye volt – jelentette ki a székelyudvarhelyi megemlékezésen Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Emberi maradványokat találtak egy tanya közelében, a Kolozs megyei Mikeháza mellett. Az áldozat feltehetően egy Hargita megyei férfi volt.
Az Európai Bizottság jóváhagyta Románia országos helyreállítási tervének (PNRR) végleges változatát – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Elkezdődtek a 131-es megyei út Kossuth Lajos utca alsó szakaszára eső aszfaltozási munkálatai – jelentette be Barót polgármestere. Így a városlakók megszabadulnak a sártól és portól, valamint Erdővidék úthálózatának korszerűsítése is lezárulhat.
November a prosztatarák elleni küzdelem hónapja, ezért ingyenes szűrési programot szerveznek a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A szűrővizsgálatra november 10. és 14. között várják a 45 év feletti férfiakat.
Az 1956-os szabadságharc hőseinek emlékére állított kopjafát is megkoszorúzta szerdán Marosvásárhelyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Este a székelyudvarhelyi megemlékezésen vesz részt.
A nyomozók fő hipotézise az, hogy egy gázcsőrepedés miatti szivárgás okozott robbanást a Rahovei lakótelepi tömbházban – jelentette ki szerdán a bukaresti rendőrség bűnügyi osztályának vezetője az Agerpres beszámolója szerint.
A román hatóságok le fogják lőni az ország légterét megsértő orosz drónokat – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A képviselőház szerdán elfogadta az önkéntes katonai szolgálatról szóló törvénymódosítás tervezetét. A jogszabályjavaslat 263 támogató és 11 elutasító szavazatott kapott, 13 képviselő tartózkodott.
Több mint négy tonna kábítószert semmisített meg a rendőrség az év első kilenc hónapjában.
szóljon hozzá!