A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének egyik oldalát kikezdte a nedvesség, megrongálódott a fal – várhatóan a következő két évben megjavítják.
2010. január 12., 12:092010. január 12., 12:09
2010. január 12., 12:202010. január 12., 12:20
Tőkés Zsolt igazgató véleménye szerint körbe kellett volna dréncsövezni az egész épületet a 2001–2002-es javításnál, de ezt nem tették meg. „Előbb-utóbb meg kell javítani, hiszen 2012-ben lesz a főépület 100. évfordulója” – mondta Tőkés, hozzátéve, hogy az elképzelés megvan, terv azonban még nincs. A régi iskolaépületeket kijavítani egy európai uniós pályázat is hivatott (ebbe a programba került bele a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium is), de a kollégium ebből idén most nem részesült.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!