
A kormányváltásokkal dugába dőlnek a fejlesztési tervek. Stagnálás következik Kovásznán is. Archív
Hiába készítettek előtanulmányokat, reménykedtek fejlesztésre szánt kormánypénzekben a hazai fürdővárosok polgármesterei, a beígért programok a kormányváltással megfeneklettek. A lapunk által megszólaltatott polgármesterek szerint hiányzik az országos stratégia, a kiszámítható tervezés, a fürdővárosokat magukra hagyják, mindegyik úgy boldogul, ahogy tud.
2020. június 08., 22:022020. június 08., 22:02
Tavaly a szociáldemokrata kormány arra biztatta az önkormányzatokat, a gyógyturizmusban vállalkozókat, hogy pályázzanak, mert
A településeknek száz százalékban vissza nem térítendő támogatást ígértek, a vállalkozóknak 50 százalékos de minimis támogatást. A programot állami költségvetésből finanszírozták volna az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottságon (CNSP) keresztül. A tavalyi becslések szerint 1300 kedvezményezettre számítottak.
Gyerő József, Kovászna város polgármestere lapunknak felidézte, hogy
A háromszéki fürdőváros önkormányzata több előtanulmányt is elkészíttetett, útfelújításra, a víz- és csatorna-rendszer korszerűsítésére, eszközbeszerzésre nyújtottak be pályázatokat.
– mutatott rá a polgármester. Hozzátette, átiratokkal, telefonon is folyamatosan bombázza az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottságot (CNSP), a telefonos érdeklődésre annyi választ kap, hogy ott sem tudnak semmit a kormányprogram sorsáról. „Attól tartunk, hogy a Számvevőszék számon kéri majd, miért költünk közpénzeket olyan projektekre, melyek soha nem valósulnak meg” – összegezte csalódottan az elöljáró. Arra is kitért, hogy
Pályázatíró cégeket fizettek meg, benyújtották a projekteket, és most ők sem kapnak semmi választ. Ez a program hatékony segítség lehetett volna, hiszen
– mondta Gyerő József. Hozzátette, a turizmus a gazdaság felhajtó ereje lehetne, minden befektetett lej sokszorosan megtérül, ám az országban hiányzik a stratégia.
– részletezte a kovásznai elöljáró. Gyerő József abban bízik, hogy legalább a turisztikai minisztérium mestertervében szereplő 34 gyógyüdülő fejlesztését az ígéretekhez híven támogatják, és elkészülhet Kovásznán a gyógy- és wellnessközpont.
Folyamatosan fejlesztenek Borszéken, de stratégiára és nem elapadó anyagi fedezetre volna szükség az állam részéről is. Archív
Fotó: Borszék
Szintén az országos stratégiát hiányolja Mik József, a Hargita megyei Borszék polgármestere. Lapunknak elmondta, készültek, hogy pályáznak a programra, ám a kormányváltás után az teljesen megfeneklett.
– sorolta a polgármester. Kifejtette: mindegyik fürdőtelepülés kénytelen önállóan boldogulni, nem számíthatnak kormánytámogatásra. Meglátása szerint nincs egy országos stratégia, amit megvalósítanak függetlenül attól, hogy melyik politikai párt kerül kormányra, ezért nem tudja kiaknázni Románia a gyógyturizmusban rejlő potenciált.
Mik József párhuzamot vont Magyarországgal, ahol amint mondta,
Közben Romániában Ludovic Orban miniszterelnök azt nyilatkozza, a PIB 2 százalékát hozza a turizmus, de nincs is politikai akarat arra, hogy ezt az arányt fejlesztésekkel javítsák.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A kormányzati megszorítások lecsapódásaként az eddiginél sokkal szerényebb körülmények között és a megszokott nyári időponttól eltérően ősszel szervezik meg a Székely Vágta idei, 15. kiadását.
Autó balesetezett a Kincsesfő és Görgényszentimre közötti 10-es jelzésű községi úton vasárnap délután; a hatóságok két áldozatról számoltak be, egyikük életét vesztette – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Tizenhat megyében vörös, az ország többi részén narancssárga és sárga jelzésű hőségriasztás van érvényben hétfő reggel 10 óráig.
A Bethlenfalvi úton felfüggesztett jogosítvánnyal rendelkező, míg a Bethlen Gábor utcában ittasan vezető sofőrt állítottak meg a rendőrök a hétvégén Székelyudvarhelyen.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
szóljon hozzá!